Pesti Srácok

A Közös Agrárpolitika zöld céljairól tárgyalt Brüsszelben az agrárminiszter

A Közös Agrárpolitika zöld céljairól tárgyalt Brüsszelben az agrárminiszter

A mezőgazdaság akkor tud hatékonyan hozzájárulni a klímaváltozás elleni küzdelemhez, ha a gyakorlatban végrehajtható célokat határoznak meg - mondta Nagy István agrárminiszter Brüsszelben, a Mezőgazdasági és Halászati Tanács ülése után.

Az Agrárminisztérium keddi közleménye szerint az ülésen az uniós mezőgazdasági miniszterek a Közös Agrárpolitika (KAP) reformjáról vitáztak. A közlemény szerint Nagy István rámutatott, hogy a növényvédő szerek csökkentésére és az ökoterületekre vonatkozó célértékek túl ambiciózusak, azok végrehajtása a termelés csökkenéséhez, az árak emelkedéséhez és a versenyképesség romlásához vezet. A kiinduló értékek meghatározásakor a tagállamok által eddig megtett klímavédelmi intézkedéseket kell figyelembe venni - hangsúlyozta a tárcavezető. Hozzátette, hogy a KAP tárgyalások késésben vannak, emiatt az új rendszernek 2023. január 1-jével kellene indulnia, hogy a közös agrárpolitika végrehajtására megfelelően fel tudjanak készülni.

Nagy István arról is beszámolt, hogy Magyarország Bulgáriával, Lengyelországgal, Romániával és Szlovéniával közösen kérte a Bizottságot, hogy szigorítsa a méhészeti termékek származásának jelölésére vonatkozó szabályozást. A módosítás lehetőséget ad a harmadik országokból érkező kétes eredetű mézek sikeresebb nyomon követésére. Meg kell szüntetni azt a káros gyakorlatot, hogy a boltok polcain megtalálható mézkeverékeken nincs egyértelműen feltüntetve az import mézek aránya - hívta fel a figyelmet az agrárminiszter.

Forrás: MTI, kiemelt kép: MTI/Kovács Attila

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

A külkeres fia is jól keres: Geszti Péter, a kádergyerek, avagy a KISZ KB VIT-vágtájától a Nemzeti Vágtáig

A Hálózat 2020 április 12.
Milliárdokat költött a Postabank a kilencvenes években arra az agresszív, kikerülhetetlen reklámkampányra, amely mögött az Akció nevű vállalat és Geszti Péter állt. Ők is tevékeny részesei voltak annak, hogy a bank zavartalanul menetelhetett a bukás felé – állami tízmilliárdokkal kisegítve. Noha Gesztit a sajtó következetesen valamiféle self made man-ként építette fel, ez hazugság. Apja, a neves rádiós-tévés szerkesztő vitte be a tévébe, anyja pedig a Chemolimpex, majd a Taurus cégek külkereskedője volt, később fia után ő is a Danubius Rádióhoz került. Geszti tévés apja a halála előtt már a szovjet KGB és a magyar állambiztonság alá tartozó IPV vállalat főosztályvezetője volt, így elmondható, hogy mindkét felmenője hírszerző-gyanús, de legalábbis hálózati állásokban dolgozott. Geszti zenészként barátjával, Berkes Gáborral futott be, aki hozzá hasonló kádergyerek. Utóbbi Berkes Péter őrnagy-író fiaként szintén kivételezett helyzetben volt, apja eleinte propaganda-regényeket és cikkeket írt, majd ifjúsági író lett belőle, hasonlóan a katpolos Berkesi Andráshoz. Berkes Gábor is szerethette a Néphadsereget, mert első együttesét Lobogónak hívták, amelyet a katonaság lapjában mutattak be. Utána kezdett az Első emeletbe, amelynek szövegírója Geszti lett. Geszti a rendszerváltás idején lépett be az Akcióba, amelyet a KISZ-hez közeli rádiósok alapítottak, és amelynek első nagy haditette a KISZ KB által támogatott VIT-vágta levezénylése volt. Folytatjuk a Postabank történetét.

Így történt a Pápay-klán lemészárlása a dunaszerdahelyi Fontana bárban – Hihető vajon Bodoky Károly vallomása? (Videó)

Az alvilág titkai 2024 március 19.
Az 1999. március 25-én, a dunaszerdahelyi Fontana bárban történt tízes gyilkosság ügyében beismerő vallomást tett az egyik elkövető, a rimaszombati Bodoky Károly. Vallomásában mindent a Turek néven ismert magyarországi maffiózóra, valamint néhai Szamaránszky Árpádra (alias "Paprika") kent. Bodoky állítja: ő Kalasnyikovval sakkban tartotta a Fontana földszintjén a vendégeket, míg az emeleti kártyaszobában Kalasnyikovokból 117 lövéssel szitává lőtte Turek és Paprika a Pápay-klán főnökét, Pápay Tibort és kilenc alvezérét. Bodoky vallomása kerek, logikus, krimiszerű fordulatokkal teli, ám hihetünk-e neki? A szlovák ügyészek mindenesetre nem igyekeznek vádba foglalni a vallomás tartalmát.