Pesti Srácok

A német rendőrség átkutatott egy kertet Hannoverben Madeleine McCann ügyében

null

A német rendőrség kedden átkutatott és felásott egy kertet Hannoverben - közölte a Madeleine McCann titokzatos eltűnése ügyében nyomozást folyató braunschweigi ügyészség.

- közölte Julia Meyer ügyészségi szóvivő, a részletekre azonban nem tért ki. A német nyomozók úgy vélik, hogy a 2007-ben Portugáliában eltűnt brit kislány már nincsen életben. Az ásáshoz a nyomozók többek között markológépet is használnak a Hannoverische Allgeimene Zeitung című helyi újság szerint, amely úgy tudja, hogy a jelenleg őrizetben lévő gyanúsított korábban Hannoverben élt.

A vizsgálat június elején felgyorsult az új gyanúsított személyének azonosításával. A 43 éves Christian B. többszörösen visszaeső német pedofil, aki Portugáliában már elítéltek nemi erőszakért és jelenleg Németországban tartják fogva. Az ügyészség közölte, hogy "konkrét tényekről van bizonyítéka azzal kapcsolatban, hogy a kislány meghalt, de nem áll a rendelkezésére orvosszakértői bizonyíték", nevezetesen a holttest megléte. A férfit jelenleg egy másik ügyben az észak-németországi Kielben tartják fogva.

PestiSracok facebook image

Madeleine McCann a dél-portugáliai Praia da Luz főleg britek által látogatott Ocean Club nevű üdülőközpontjában tűnt el 2007 májusában, néhány nappal negyedik születésnapja előtt. A szőke kislány - két kisebb testvérével - a család földszinti szállodai szobájában aludt, miközben szülei az üdülő szabadtéri éttermében, baráti társasággal vacsoráztak. Az ügyben Madeleine szülei is gyanúba keveredtek.

Christian B. a történtek idején a szállodától néhány kilométerre lakott. Az őrizetben magáncellába kellett helyezni, hogy a rabtársai ne bántalmazzák. Azzal gyanúsítják, hogy megölte a kislányt. A média által idézett ügyvédje szerint tagadja, hogy bármi köze lett volna a brit kislány eltűnéséhez. Német médiumok szerint a nyomozók a gyanúsított lakókocsijában gyermek fürdőruhákat találtak. Egy USB kulcsot is találtak több ezer pedofil felvétellel, ezek némelyikén maga a gyanúsított látható. A férfi kérte a szabadon bocsátását, amire az ügyészség szerint nem kerül sor. A férfi kiadatását Portugália egy 72 éves nő megerőszakolása miatt követeli.

Forrás: MTI; Fotó: Andrew Milligan - PA Images/PA Images via Getty Images

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.