Pesti Srácok

A turistákat nem, de az ISIS-harcosok családtagjait beengedik Belgiumban

A turistákat nem, de az ISIS-harcosok családtagjait beengedik Belgiumban

A belga kormány döntése értelmében nem léphetnek be az ország területére annak a 15 országnak az állampolgárai, amelyeket az EU a koronavírus szempontjából biztonságos államok közé sorolt. Ugyanakkor Brüsszel továbbra is befogadja a volt ISIS-harcosok feleségeit és gyermekeit, március óta több, mint 5000 ilyen repatriálás történt.

A koronavírusos megbetegedések növekedése miatt Belgium megtiltotta, hogy 15 unión kívüli ország állampolgárai turistaként beléphessenek az országba – döntött hétfő délután a belga miniszterek tanácsa. Az Európai Unió július 1-től szabaddá tette az utazást többek között Algéria, Tunézia, Marokkó, Szerbia, Montenegró, Kanada, Ausztrália és Új-Zéland állampolgárai számára. A belga kormány indoklása szerint azonban kilenc országban „vörös riasztás” van érvényben a vírus miatt, hat pedig nem fogadja a belga beutazókat. Brüsszel megszigorította a beutazást a Spanyolország két tartományából, Katalóniából és Galíciából érkezők számára is, miután a hétvégén megugrott ott a vírusfertőzések száma.

https://twitter.com/BrusselsTimes/status/1280047757550551041?ref_src=twsrc%5Etfw%7Ctwcamp%5Etweetembed%7Ctwterm%5E1280047757550551041%7Ctwgr%5E&ref_url=https%3A%2F%2Fv4na.com%2Fhu%2Feditpost%2FcTy209AEsG

Egy belga hírportál arról számolt be, hogy az utazási irodák csalódottak, mert így lassabban tudják pótolni a három hónapos lezárás alatt keletkezett bevétel kiesést.

PestiSracok facebook image

Júniusban hat belga állampolgárságú gyermek térhetett vissza anyjukkal együtt Szíriából, akiknek szülei korábban részt vettek az Iszlám Állam terrorszervezet harcaiban. Philippe Goffin belga külügyminiszter korábban azt mondta, hogy március 18. és április 6. között – vagyis a koronavírus-járvány európai szakaszának kellős közepén – 5000 belga állampolgárt, közöttük volt ISIS-harcosokat telepítettek haza szíriai és törökországi menekülttáborokból.

https://twitter.com/Shtuni/status/1278758637180198929?ref_src=twsrc%5Etfw%7Ctwcamp%5Etweetembed%7Ctwterm%5E1278758637180198929%7Ctwgr%5E&ref_url=https%3A%2F%2Fv4na.com%2Fhu%2Feditpost%2FcTy209AEsG

Szlovénia szombattól szintén megszigorította az országba való beutazást, a hatóságok azóta mintegy 800 személlyel szemben rendeltek el házi karantént. A szlovén határőrök csak akkor engednek be turistákat az országba, ha azok 3 naposnál nem régebbi negatív koronavírus-teszttel rendelkeznek. A legtöbb fertőzött bosnyák nemzetiségű, a balkáni országban több, mint 5400 beteget tartanak nyilván, a halálos áldozatok száma kedden elérte a 200-at.

Forrás: V4NA; Fotó:

Ajánljuk még

A külkeres fia is jól keres: Geszti Péter, a kádergyerek, avagy a KISZ KB VIT-vágtájától a Nemzeti Vágtáig

A Hálózat 2020 április 12.
Milliárdokat költött a Postabank a kilencvenes években arra az agresszív, kikerülhetetlen reklámkampányra, amely mögött az Akció nevű vállalat és Geszti Péter állt. Ők is tevékeny részesei voltak annak, hogy a bank zavartalanul menetelhetett a bukás felé – állami tízmilliárdokkal kisegítve. Noha Gesztit a sajtó következetesen valamiféle self made man-ként építette fel, ez hazugság. Apja, a neves rádiós-tévés szerkesztő vitte be a tévébe, anyja pedig a Chemolimpex, majd a Taurus cégek külkereskedője volt, később fia után ő is a Danubius Rádióhoz került. Geszti tévés apja a halála előtt már a szovjet KGB és a magyar állambiztonság alá tartozó IPV vállalat főosztályvezetője volt, így elmondható, hogy mindkét felmenője hírszerző-gyanús, de legalábbis hálózati állásokban dolgozott. Geszti zenészként barátjával, Berkes Gáborral futott be, aki hozzá hasonló kádergyerek. Utóbbi Berkes Péter őrnagy-író fiaként szintén kivételezett helyzetben volt, apja eleinte propaganda-regényeket és cikkeket írt, majd ifjúsági író lett belőle, hasonlóan a katpolos Berkesi Andráshoz. Berkes Gábor is szerethette a Néphadsereget, mert első együttesét Lobogónak hívták, amelyet a katonaság lapjában mutattak be. Utána kezdett az Első emeletbe, amelynek szövegírója Geszti lett. Geszti a rendszerváltás idején lépett be az Akcióba, amelyet a KISZ-hez közeli rádiósok alapítottak, és amelynek első nagy haditette a KISZ KB által támogatott VIT-vágta levezénylése volt. Folytatjuk a Postabank történetét.

Így történt a Pápay-klán lemészárlása a dunaszerdahelyi Fontana bárban – Hihető vajon Bodoky Károly vallomása? (Videó)

Az alvilág titkai 2024 március 19.
Az 1999. március 25-én, a dunaszerdahelyi Fontana bárban történt tízes gyilkosság ügyében beismerő vallomást tett az egyik elkövető, a rimaszombati Bodoky Károly. Vallomásában mindent a Turek néven ismert magyarországi maffiózóra, valamint néhai Szamaránszky Árpádra (alias "Paprika") kent. Bodoky állítja: ő Kalasnyikovval sakkban tartotta a Fontana földszintjén a vendégeket, míg az emeleti kártyaszobában Kalasnyikovokból 117 lövéssel szitává lőtte Turek és Paprika a Pápay-klán főnökét, Pápay Tibort és kilenc alvezérét. Bodoky vallomása kerek, logikus, krimiszerű fordulatokkal teli, ám hihetünk-e neki? A szlovák ügyészek mindenesetre nem igyekeznek vádba foglalni a vallomás tartalmát.