Pesti Srácok

Áder: Közép-Európa kiemelkedő szerepet játszik az EU hatékonyságának fokozásában

Áder: Közép-Európa kiemelkedő szerepet játszik az EU hatékonyságának fokozásában

Közép-Európa államai kiemelkedő és konstruktív szerepet játszanak az Európai Unió hatékonyságának, versenyképességének és biztonságának fokozásában - írta Áder János köztársasági elnök lengyel kollégájának hétfőn, miután Andrzej Duda megnyerte a lengyel elnökválasztás második fordulóját vasárnap.

A köztársasági elnök kifejtette: szívből gratulál ahhoz, hogy a lengyel polgárok - komoly választási küzdelmet követően - ismét bizalmat szavaztak Andrzej Dudának, és államfőként a következő években is folytathatja felelősségteljes munkáját. Áder János üdvözölte azt is, hogy az elkövetkező években együtt munkálkodhatnak tovább a szoros barátságon alapuló magyar-lengyel kapcsolatok gazdagításán.

Úgy vélte, eddigi találkozóik minden alkalommal eredményesek voltak, a legtöbb ügyről azonos irányban és közösen vallott elvek mentén gondolkodnak.

PestiSracok facebook image

- mutatott rá.

Közölte: a visegrádi négyek csoportja e törekvések motorjává, az együttes érdekek védelmének fontos eszközévé vált. Azt is írta, hogy nagy várakozással tekint az októberi V4-es elnöki találkozó elé, amelyen a járványügyi helyzet okozta társadalmi kihívásokat is megvitathatják.

Az államfő szerint személyes egyeztetéseik a jövőben is fontos szerepet játszanak majd az országaik közötti kötődések erősítésében, a két nemzet szövetségének elmélyítésében.

Andrzej Duda lengyel államfő, a kormányzó Jog és Igazságosság (PiS) jelöltje a felmérések alapján két százalékos előnnyel, a szavazatok 51 százalékával nyerheti meg az elnökválasztás második fordulóját, míg a fő ellenzéki erő, a Polgári Platform (PO) által vezetett koalíció jelöltje, Rafal Trzaskowski varsói főpolgármester 49 százaléknyi voksra számíthat. A hivatalos eredményeket a lengyel országos választási bizottság legkorábban július 13-án este közli.

Forrás: MTI; Fotó: MTI/Máthé Zoltán

Ajánljuk még

Évek óta nyomasztanak bennünket a Birodalom tényellenőrei, de a Századvég most visszavág nekik (Polbeat-videó)

‎Polbeat 2025 március 14.
Egyfajta kifordított A Birodalom visszavágnak lehetünk szemtanúi, hiszen a Századvég új Tényellenőr.hu-ja épp a birodalomnak vág vissza - vezette fel a legutóbbi Polbeat-beszélgetést Huth Gergely, aki Both Hunort, az új elemző csapat és internetes portál vezetőjét, illetve Béky Zoltánt, a Századvég vezető jogászát kérdezte, Stefka István közreműködésével. Both elmagyarázta: a globalista erők épphogy az álhírek terjesztéséhez használják a fizetett "tényellenőr csapataikat" és elég nagy sikerrel jártak világszerte a negatív kampányaikkal, hangulatkeltéseikkel. E fegyverük kifejezetten a nemzeti szuverenitás megtámadására irányult, de "most ellenük fordítjuk azt."

Mr. Trianon, a brit gazember aknamunkáját tétlenül nézte a korabeli magyar elit – Raffay Ernő, Balogh Zsuzsa, Vajda Miklós és sokan mások a búcsú-Polbeatben

‎Polbeat 2023 július 1.
Mr. Trianon - Scotus Viator, a magyarok legnagyobb ellensége címmel jelentetett meg könyvet Raffay Ernő történész. Erről a kötetről, Magyarország Trianon előtti lejáratásának és bomlasztásának ma is érvényes tanulságairól, a nemzetellenes belső ellenség aknamunkájáról beszélgettünk a szerzővel, illetve meghívott vendégeinkkel Vajda Miklóssal, a Paláver hallgatói klub doyenjével, Balogh Zsuzsa üzletasszonnyal, civil nemzeti közösségépítővel, Gyulai Györggyel, a Napról-napra Trianon című kötet alkotójával, Jeney János térképésszel, a nagy trianoni térképhamisítás tudományos leleplezőjével és törzsközönségünk "vezérkérdezőjével", Lukács Lászlóval. A rendhagyó, reméljük csak átmenetileg búcsú-Polbeatet Huth Gergely és Stefka István vezette.