Pesti Srácok

Agyevő amőba fertőzött meg egy embert Floridában

Agyevő amőba fertőzött meg egy embert Floridában

Agyevő amőba fertőzött meg egy embert Floridában, a helyi egészségügyi hatóságok a hétvégén figyelmeztetést adtak ki az állam egyik nyugati parti megyéjének területére.

A floridai egészségügyi hatóságok nem közölték, hogy a megbetegedett személy férfi-e vagy nő, és nem hoztak nyilvánosságra részletesebb információkat sem az esetről. Viszont a szombati felhívásból kiderül, hogy a nyugati parti Tampa környékén történt az eset. A hatóságok ugyanis Hillsborough megye egész területére érvényes figyelmeztetést tettek közzé, és ez Tampa környékén van.

Minden lakost és turistát figyelmeztettek, hogy kerülje a nem tengervizeket és a strandokat, a csapvizet csakis felforralva használja, és kerülje, hogy bármilyen víz az orrába jusson.

Az egysejtű amőbák meleg vízben tenyésznek, tavakban, folyókban, csatornákban és az orron keresztül jutnak be az emberi szervezetbe, ahol tönkreteszik az agysejteket. Emberről emberre nem terjednek. Az agyevő amőbával (Naegleria fowleri) megfertőződött emberek magas lázzal, fulladással, fejfájással, nyaki merevséggel és hányással, majd hallucinációval küszködnek, és a fertőzéstől számított egy héten belül elhunynak. Az agyba bejutó amőba ellen nincs gyógymód, bár az amerikai betegségmegelőzési és járványügyi központok (CDC) adatbázisa három gyógyult esetről tud: az egyiket 1982-ben Kaliforniában, a másikat 2005-ben Mexikóban, a harmadikat pedig 2013-ban Arkansas államban regisztrálták.

PestiSracok facebook image

A floridai egészségügyi hatóság mindazonáltal arra szólította fel az embereket, hogy akik ilyen tüneteket észlelnek magukon, azonnal forduljanak orvoshoz. "Ez a betegség ritka, de hatékony megelőzéssel biztonságos lehet a nyári idény" - olvasható a hatósági közleményben.

A húsevő baktériumok és amőbák általában az Egyesült Államok déli tagállamaiban fertőznek, bár 2019-ben több fertőzés történt a keleti parti Maryland államban is. Az agyevő amőba fertőzésétől 2009 és 2018 között összesen 34 ember halt meg. Harmincan közülük szabadidős vízi sportok közben fertőződtek meg, hárman akkor, amikor csapvízzel kimosták az orrukat, egy személy pedig a kertjében felállított, és fertőzött csapvízzel működtetett vízi csúszdán lett beteg.

Forrás, fotó: MTI

Ajánljuk még

„Rákos daganat” – Simonyi András és a KGB-hez sorolt DIVSZ, avagy egy hálózati aranyifjú fantasztikus pályafutása

A Hálózat 2021 január 20.
Simonyi András ex-nagykövet különösen durva nyilatkozatot tett nemrégiben, amelyben „rákos daganatot” emlegetett. Pedig neki illene hallgatnia. Simonyi apja Dániában dolgozó „kereskedelmi tanácsos” volt a diktatúrában, a fiú nemzetközi iskolába járt, ahol remekül megtanult dánul és angolul. Bár egy kései interjú szerint már akkor rocker és lázadó volt, valójában hazatérve a KISZ-ben folytatta, elnyerte a támogatott fiataloknak járó AIESEC-ösztöndíjat, majd a Londonban megalapított, de a szovjetek által irányított DIVSZ munkatársa lett. Ma már tudjuk, hogy utóbbi a KGB alá tartozott. Ugyanitt dolgozott a mindig a talpára eső Fodros István vagy az az Elbert János, akit sokak szerint éppen a KGB tett el láb alól. Maga Simonyi tovább emelkedett, lázadóként az MSZMP-ben folytatta, a nyolcvanas években már az Állami Ifjúsági Bizottság „nemzetközi osztályának” vezetőjeként ment Bécsbe. Elképesztő, de rendszerszerű, hogy a NATO brüsszeli központja mellé akkreditált nagykövet lett belőle 1995-ben, hogy az szt-tiszt Medgyessy Péter miniszterelnökségének idejétől (2002) az egykori ősellenségnél, washingtoni nagykövetként folytassa. Érdekes, hogy van-e bizonyíték a beszervezettségére? Nem igazán, nem ettől volt a hálózat egyik megfutatott aranyifjúja.