Pesti Srácok

Akár 150 ISIS harcos is visszatérhet az Egyesült Királyságba

Akár 150 ISIS harcos is visszatérhet az Egyesült Királyságba

A terrorizmus-ellenes szakértők attól tartanak, hogy a bíróság mostani döntése komoly veszélyt jelenthet az ország biztonságára. A brit Belügyminisztérium szerint “nagy csalódást okozott” a döntés, amelyet meg szeretnének fellebbezni, ugyanis aggodalmat kelt, hogy a döntés hátráltatja az ország terrorizmus elleni fellépését, számolt be a V4NA.

Tavaly februárban lángolt fel a vita arról, hogy hazaengedjék-e azt a körülbelül 900 brit állampolgárt, akik 2014-2015 körül utaztak ki Szíriába és az Iszlám Állam kötelékében harcoltak. A közvélemény hamar megtanulta a foglyokat sorra lefejező Jihadi Jack és Shamima Begum nevét is. Utóbbiról megírta a Mirror, hogy éppen akkor szülte meg a harmadik, egy holland dzsihadistától származó gyermekét. Mivel az első két gyermeke - részben alultápláltság miatt - életét vesztette, az iszlamista lány abban bízott, hogy otthon Nagy-Britanniában rendesen ellátják majd a babáját.

Akkor, Sajid Javid belügyminiszter minden egykori ISIS harcos visszatérését ellenezte azzal, hogy ő az ország biztonságáért és védelméért felel és semmi sem fog tenni azért, hogy ezt veszélyeztesse. Az ügyben most fordulat állt be, mert a bíróság úgy döntött, hogy Shamima jogai “meghaladják a nemzetbiztonsági aggályokat”, visszaengedhetik az országba és visszakaphatja a brit állampolgárságát, amelytől egy évvel korábban megfosztották, ha a Special Immigration Appeals Commission (SIAC) is úgy látja jónak.

-fogalmazott Dr. Alan Mendoza, a Henry Jackson Társaság ügyvezető igazgatója. Szerinte ezzel a bírósági döntéssel (mint precedenssel) körülbelül 150 volt dzsihadista előtt nyílt meg az út, hogy belépjen az országba és visszaperelje elvett állampolgárságát. Dr. Paul Stott terrorizmus-ellenes szakértő szerint is komoly veszélyt jelenthetnek a visszatérő harcosok az Egyesült Királyság biztonságára, mivel katonai kiképzésük és harci tapasztalataik vannak.

A Belügyminisztérium szóvivője szerint pedig “nagy csalódást okozott a bíróság döntése. Most engedélyt kérünk az ítélet megfellebbezésére és a fellebbezés végéig annak felfüggesztésére.”

Forrás: V4NA; Fotó:AP Photo/Militant

PestiSracok facebook image

Ajánljuk még

A patriotizmus maga a lázadás - Lajkó Fanni és Szűcs Gábor a Polbeatben

‎Polbeat 2024 december 16.
A mai világ arról szól, hogy egyáltalán ne legyenek nemzetek, ebben pedig a patriotizmus eszméje maga a lázadás. Nemigen maradt olyan uniós tagállam, ahol annyira hazaszeretők az emberek, mint mi, magyarok. Szerencsések vagyunk, hiszen Nyugat-Európában már kevert a társadalom, s lényegében nincs az embereknek nemzettudata - mondta a Polbeat című műsorunkban Lajkó Fanni, jogász az Alapjogokért Központ elemzője, aki másik vendégünkhöz, Szűcs Gábor jogász-elemzőhöz hasonlóan a Nemzeti Ellenállás Mozgalom alapító tagja. Szűcs Gábor ugyanerről így fogalmazott: nem elég önmagában, ha politikusok állnak ki egy ügy mellett, "nekünk is meg kell mutatni, hogy mi a fontos, mert a mi életünkről van szó". Huth Gergely kérdéseire elhangzott az is: Magyar Péter csak epizódszereplő lehet, előbb-utóbb el fog bukni és ezt ő is érzi.

Így árulták el az 1956-os szabadságharcot és a magyar rendszerváltozást az amerikaiak - Molnár Tamás a Polbeatben (videó)

‎Polbeat 2022 október 23.
Százmillió halott van a kommunizmus mögött, kivel akartok ti kiegyezni? - Molnár Tamás képzőművész és antikommunista ellenálló, a 2006. őszi tüntetések szóvivőjének elhíresült mondata ez, aki a Polbeat legutóbbi felvételén Huth Gergellyel és Stefka Istvánnal beszélgetve döntött le egy sor tabu(témát), amikor közösen felelevenítettük azt, hogy az amerikaiak hogyan árulták el 1956-ot, majd a magyar rendszerváltozást is, hiszen akkor is és a nyolcvanas évek végén is kiegyeztek a Szovjetunióval.

Éles lőszerek és beütött, csuklyás alakok a tévészékház ostrománál – Császár Attila volt a Polbeat vendége

‎Polbeat 2023 március 11.
Hiába híresztelték az ellenkezőjét, azaz, hogy a 2006. szeptember 18-i tévéostrom idején a Hír TV és a mögötte állók szándékosan irányították a tömegeket, valójában mi oda mentünk, ahol a drámai események zajlottak, még a közvetlen feletteseinkkel sem volt idő egyeztetni róla. Gyűjtöttük az információkat az utca történéseiről, megvolt a technikánk, hogy ország-világ élőben követhesse azokat, tehát (sajnos egyedüliként a magyar médiában) a munkánkat végeztük – mondta a Polbeatben a Nézőpont Intézet Jótollú Magyar Újságíró-díjával frissen kitüntetett Császár Attila, aki az MTVA-nál, a Hír TV-nél és az Echo TV-nél végzett bő három évtizedes riporteri, szerkesztő-műsorvezetői munkájával érdemelte ki a kuratórium elismerését. Huth Gergely a műsorban lejátszotta azt az először a PestiSrácok.hu-n bemutatott, drámai belső rádiófelvételt, amelyen a lángoló tévészékházban minden bizonnyal szándékosan magukra hagyott rendőrök kiabálnak kétségbeesetten. Császár Attila válaszul kifejtette sok év oknyomozó riporteri munkája révén megalkotott teóriáját Gyurcsányék akkori, ördögi tervéről. Stefka István pedig a közös médiaháborús élményeket elevenítette fel "Csaszival", hiszen mindketten megtapasztalták, hogy milyen a sajtószabadság "balliberális" módra, amikor 1994-ben a visszatérő MSZP–SZDSZ-hatalom úgy rúgatta ki őket azonnali hatállyal a Magyar Televízióból, hogy még a hivatalos vezetőváltást sem várták ki.