Pesti Srácok

Atomreaktorból származhatnak az Észak-Európa fölött észlelt radioaktív részecskék

null

Valószínűleg atomreaktorból származnak azok a radioaktív részecskék, amelyeket Észak-Európa fölött észleltek, de egyelőre nem tudni, hogy honnan erednek – közölte pénteken a Nemzetközi Atomenergia-ügynökség (NAÜ).

A tájékoztatás szerint a térségbeli országoknak mind vannak atomreaktoraik, beleértve Oroszországot is, amely azonban tagadta, hogy onnan származnának az észlelt izotópok. A NAÜ beszámolója szerint a térségben kissé megemelkedett, "nagyon alacsony mértékű" cézium- és ruténiumszintet mutattak ki, ami nem jelent veszélyt az emberi szervezetre és a környezetre. Az ügynökség szerint ilyen radioaktív kibocsátás akkor keletkezhet, amikor működik a reaktor, illetve ha karbantartást végeznek rajta.

Észtorságban, Finnországban és Svédországban a múlt héten észlelték a részecskéket. Aleksi Mattila, a finn Sugárzásvédelmi és Nukleáris Biztonsági Központ (STUK) laboratóriumának vezetője azt mondta, hogy az atomreaktor normális üzemmenete során is keletkezhetnek ilyen részecskék. Hozzátette: ilyen részecskéket jellemzően évente egy vagy két alkalommal észlelnek, a jelenlegi eset sem tér el a szokványostól. Az Átfogó Atomcsend Szerződés Szervezete (CTBTO) Bécsben ugyancsak figyelemmel követte a részecskekibocsátást, és arra jutott, hogy több országban is keletkezhetett. Sem a NAÜ-nek, sem a CTBTO-nak nincs joghatósága az ilyen esetek kivizsgálására a feltételezett helyszínen, mert a nukleáris biztonság a nemzetközi jog alapján nemzeti hatáskörbe tartozik.

Forrás/fotó: MTI

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.