Pesti Srácok

Az álőstermelőkre is lecsapott a Nébih a fővárosi piacok ellenőrzése során

Az álőstermelőkre is lecsapott a Nébih a fővárosi piacok ellenőrzése során

A 16 legnagyobb budapesti piacon 271 kereskedőt és őstermelőt ellenőriztek a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) szakemberei; a kisebb hibák miatt 110 figyelmeztetést, a súlyosabbakért 20 esetben bírságot szabtak ki, együttesen 2,5 millió forint értékben, 15 termelőnél pedig az őstermelői igazolvány bevonását kezdeményezte a hatóság.

A Nébih szerdai közleménye szerint az elmúlt fél évben lezajlott ellenőrzéssorozat során a zöldség-gyümölcs forgalmazás követelményeinek betartását, valamint az őstermelők "valódiságát" vizsgálták a hivatal szakellenőrei. A tapasztalatok szerint általános probléma a kötelező jelölések, például a származási ország, a minőségi osztály, a fajta hiányos feltüntetése. Jellemző, hogy a magyar áruknál kiírják a származást, akár még a termőtájat is, az import termékek esetében azonban már elmarad a kötelező tájékoztatás. Az ellenőrzéssorozat másik kiemelt területe az ál-őstermelők kiszűrése volt.

– hangsúlyozta az élelmiszerlánc-biztonsági hivatal. A Nébih ellenőrei az őstermelők esetében a termelés helyszínén is ellenőrzést tartottak. Ennek során kiderült, hogy egyes termelők valójában egyáltalán nem termelnek, vagy csak részben termelnek, és kínálatukat vásárolt termékekkel egészítik ki.

PestiSracok facebook image

– közölte az akció tapasztalatai alapján a Nébih.

Forrás: MTI; Fotó:Horváth Péter Gyula/PestiSrácok.hu

Ajánljuk még

Az LMBTQ egy mentális betegség, de nem azért, amiért gondolnád

Magyar ugar 2024 április 5.
A vallási fanatizmus egy sötét örvény, amely magába szippantja az egyén józan eszét, és egy elképzelt világba taszítja őt, ahol a saját hite és meggyőződés az egyetlen elfogadható út. A fanatikusok gyakran úgy érzik, hogy a tudásuk (nézeteik) birtokában magasabb rendűek, mint mások. Még a légynek is képesek megmondani, hogy milyen irányba repüljön. A fanatikus számára nincs ellentétes vélemény, vagy más nézőpont. Olyanok, mint egy rosszul kalibrált robot a '80-as évek sci-fijeiből, aminek hiperérzékenyre állították a barát–ellenség felismerő rendszerét. Számukra csak a barát és az ellenség létezik. Az ilyen sötét fanatizmus pedig nemcsak a szellemi leépülést eredményezi, de tettekben is megmutatkozhat. És mielőtt még bárki félreértené: a vallási fanatizmushoz nem kell istenhit. Elég egy jól megkomponált, ellentmondást nem tűrő, totalitárius ideológia, ami fanatizálja a követőit. Ennek a totalitárius ideológiának esett áldozatául a magyar YouTube egyik közismert vloggere, SytheX.