Pesti Srácok

Az OTP szerint a járvány után takarékoskodni kezdtek a magyarok

null

A koronavírus-járvány felértékelte a pénzügyi tudatosság szerepét, a járvány pénzügyi hatásai erősíthetik a magyarok megtakarítási hajlandóságát – állítja egy, az OTP Bank megbízásából készített kutatás.

Közleményében a bank azt írta: azok, akik legalább félmillió forint megtakarítással rendelkeztek, könnyebben vészelték át az elmúlt hónapokat, és többségük most pozitívabbnak értékeli anyagi helyzetét, mint az elmúlt egy évben.

– tették hozzá. A közleményben idézték Nyitrai Győzőt, az OTP Bank Megtakarítási Szolgáltatások Főosztályának igazgatóját, aki úgy fogalmazott: bár a válaszadók felénél a háztartásuk bevételei visszaestek, és a harmaduknak extra kiadásai is voltak a járvány miatt, az adatokból egyértelműen kiderül, hogy az érdemi megtakarítók sokkal könnyebben birkóztak meg a járványhelyzet okozta pénzügyi nehézségekkel.

PestiSracok facebook image

– emelte ki. A kutatásban arra is rámutattak, hogy a válaszadók többsége, 85 százaléka jobban aggódik egy elhúzódó gazdasági válság, mint a saját vagy szerettei egészsége miatt, és a megkérdezettek 42 százalékának van valamilyen nem készpénzben tartott megtakarítása. Közülük tízből nyolcan rendelkeznek legalább félmillió forint összegű megtakarítási termékkel, és többségük a nehézségek ellenére is inkább pozitívan ítélte meg az elmúlt egy évet anyagi szempontból.

Forrás/fotó: MTI

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.