Pesti Srácok

Békés megyében több, mint 5500 munkahelyet mentett meg a gazdaságvédelmi akcióterv

null

Országosan 188 ezer munkahelyet védett meg a kormány 31 milliárd forintnyi támogatással, Békés megyében pedig 844 millió forintból 5512 ember munkahelyét sikerült megmenteni a gazdaságvédelmi akciótervvel – mondta az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) gazdaságstratégiáért és szabályozásért felelős államtitkára szerdán, Békéscsabán, ahol a Körös Autócentrumban átadta a bértámogatási okiratot.

György László emlékeztetett, hogy a gazdaságvédelmi akcióterv 3+1 célja, hogy arányos legyen, azaz annyit költsenek, mint amennyi a munkahelyek megvédéséhez kell: munka- és tudás alapú legyen, a tudást őrizzék meg Magyarországon, és hogy időben, minden vállalkozásnak segítséget tudjanak nyújtani. Az államtitkár elmondta: 95 százalékban mikro-, kis- és középvállalkozások vették igénybe a programot. Hozzátette: ingyenes, nyolchetes informatikai tanfolyamukhoz a veszélyhelyzet alatt 62 ezren csatlakoztak. György László szólt arról is, hogy 10 év alatt 850 ezernél több munkahely jött létre, ennek köszönhetően Magyarország az uniós átlagnál jobban vészeli át a koronavírus-járványt, mert rendelkezik tartalékokkal.

György László, az Innovációs és Technológiai Minisztérium gazdaságstratégiáért és szabályozásért felelős államtitkára, és Tóth Péter, a Körös Autócentrum Kft. vezetője. Fotó: MTI/Rosta Tibor

Tóth Péter, a Körös Autócentrum Kereskedelmi és Szolgáltató Kft. vezetője elmondta: statisztikai állományi létszámuk 42, és 35 dolgozójuk után igényelték a munkahelyvédelmi bértámogatást 11,7 millió forint értékben, ugyanis a koronavírus-járvány alatt drasztikusan lecsökkent a forgalmuk, veszélybe került a működőképességük. Az Opel, Honda, Mazda, Kia, Isuzu autók értékesítésével és szervízelésével foglalkozó vállalkozást 26 éve alapították, árbevételük tavaly 3,8 milliárd forint volt – közölte Tóth Péter.

PestiSracok facebook image

Békés megyében a munkavállalói bértámogatási kérelmek legnagyobb számban a feldolgozóipar (több mint 60 százalék), a kereskedelem, gépjárműjavítás (közel 20 százalék); az információ, kommunikáció; valamint a szálláshely-szolgáltatás és vendéglátás ágazatokból érkezett – derül ki a Békés Megyei Kormányhivatal foglalkoztatási főosztályának összeállításából.

Forrás: MTI; Fotó: MTI/Rosta Tibor

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.