Pesti Srácok

Berlinben tárgyalt Gulyás Gergely és Novák Katalin

Berlinben tárgyalt Gulyás Gergely és Novák Katalin

Berlinben tárgyalt Gulyás Gergely, a Miniszterelnökséget vezető miniszter és Novák Katalin család- és ifjúságügyért felelős államtitkár, a Fidesz alelnöke az Európai Unió német elnökségének első napjaiban – közölte a Miniszterelnökség pénteken az MTI-vel.

A közlemény szerint a miniszter és az államtitkár a Kereszténydemokrata Unió (CDU) és a Keresztényszociális Unió (CSU) főtitkárával, Paul Ziemiakkal és Markus Bluméval, Wolfgang Schäuble Bundestag-elnökkel, Katja Leikerttel, a CDU és a CSU közös frakciójának helyettes vezetőjével, Hans-Gert Pötteringgel, az Európai Parlament volt elnökével, valamint Észak-Rajna-Vesztfália Európa-ügyi államtitkárával egyeztetett. A látogatás célja a két ország kormányzó jobbközép pártjai közötti együttműködés erősítése volt. A vezető CDU-s és CSU-s politikusok megerősítették, hogy Magyarországra erős szövetségesként tekintenek, és arra törekednek majd, hogy az európai közös pártcsaládon belül is visszatérjen a "józan hangvétel", és az esetleges nézeteltéréseket a tagpártok zárt ajtók mögött rendezzék – írták. Kiemelték, hogy a magyar és a német kormány közötti kétoldalú együttműködés az elmúlt időszakban a gazdasági beruházások, a digitális ipar, a tudomány területén is erősödött. Németország gazdaságilag, kulturálisan és politikailag is kiemelten fontos szövetségese Magyarországnak. A Fidesz és az uniópártok közötti kapcsolat évtizedek óta szoros, a Helmut Kohl volt német kancellár iránti kölcsönös tisztelet – akinek a meghívására a Fidesz az Európai Néppárthoz csatlakozott –, valamint a személyes jó kapcsolatok jó alapot jelentenek a további együttműködésre – olvasható a közleményben.

Forrás: MTI; Kiemelt kép: Novák Katalin Faceboook-oldala

PestiSracok facebook image

Ajánljuk még

A külkeres fia is jól keres: Geszti Péter, a kádergyerek, avagy a KISZ KB VIT-vágtájától a Nemzeti Vágtáig

A Hálózat 2020 április 12.
Milliárdokat költött a Postabank a kilencvenes években arra az agresszív, kikerülhetetlen reklámkampányra, amely mögött az Akció nevű vállalat és Geszti Péter állt. Ők is tevékeny részesei voltak annak, hogy a bank zavartalanul menetelhetett a bukás felé – állami tízmilliárdokkal kisegítve. Noha Gesztit a sajtó következetesen valamiféle self made man-ként építette fel, ez hazugság. Apja, a neves rádiós-tévés szerkesztő vitte be a tévébe, anyja pedig a Chemolimpex, majd a Taurus cégek külkereskedője volt, később fia után ő is a Danubius Rádióhoz került. Geszti tévés apja a halála előtt már a szovjet KGB és a magyar állambiztonság alá tartozó IPV vállalat főosztályvezetője volt, így elmondható, hogy mindkét felmenője hírszerző-gyanús, de legalábbis hálózati állásokban dolgozott. Geszti zenészként barátjával, Berkes Gáborral futott be, aki hozzá hasonló kádergyerek. Utóbbi Berkes Péter őrnagy-író fiaként szintén kivételezett helyzetben volt, apja eleinte propaganda-regényeket és cikkeket írt, majd ifjúsági író lett belőle, hasonlóan a katpolos Berkesi Andráshoz. Berkes Gábor is szerethette a Néphadsereget, mert első együttesét Lobogónak hívták, amelyet a katonaság lapjában mutattak be. Utána kezdett az Első emeletbe, amelynek szövegírója Geszti lett. Geszti a rendszerváltás idején lépett be az Akcióba, amelyet a KISZ-hez közeli rádiósok alapítottak, és amelynek első nagy haditette a KISZ KB által támogatott VIT-vágta levezénylése volt. Folytatjuk a Postabank történetét.

A dunaszerdahelyi mészárlás lesz Turek veszte, miután több magyarországi és felvidéki pentito is ellene vallott? (videó)

Az alvilág titkai 2025 január 5.
Több magyarországi és felvidéki pentito (bűnbánó maffiózó - a szerk.) is vallott Tureknek, a dunaszerdahelyi, tíz halálos áldozattal járó maffiagyilkosságban betöltött állítólagos szerepéről. Az említett becenéven ismert, többszörös névváltoztatáson átesett Uszikov Alex a leszámolásos ügyben kétszeresen is vádlott.