Pesti Srácok

Donald Trump: Az amerikai gazdaság dübörögve tér magához

Donald Trump: Az amerikai gazdaság dübörögve tér magához

Az amerikai gazdaság dübörögve tér magához – mondta az amerikai elnök a Fehér Házban tartott rövid sajtótájékoztatóján, csütörtökön.

Donald Trump a munkaügyi minisztérium által nyilvánosságra hozott júniusi munkanélküliségi adatokat dicsérte. A tárca bejelentése szerint júniusban 4,8 millió új munkahely jött létre, és ezzel 11,8 százalékra csökkent a munkát keresők aránya. Májusban 13,3 százalékos volt a munkanélküliség.

– szögezte le Trump, kiemelve, hogy a gazdaság több ágazatában is jelentősen javul a helyzet, és a tőzsde szintén "rendkívül jól teljesít". Meglátása szerint ez a tendencia az elkövetkező hónapokban is folytatódik, és a harmadik negyedévben a bruttó nemzeti össztermék is erőteljes javulást mutat majd.

PestiSracok facebook image

– fogalmazott. Hozzáfűzte:

Trump szerint a friss munkaügyi jelentés arról tanúskodik, hogy "a dolgozó emberek bizakodóak". Hozzáfűzte, hogy a Fehér Ház és a kongresszus egyeztetéseket folytat egy újabb gazdaságélénkítő csomagtervről annak érdekében, hogy segítsék a gazdaság talpra állását a koronavírus-járvány közepette is. A járványról szólva ismét Kínát okolta. Mint mondta: a járványt a kínaiak megállíthatták volna.

– tette hozzá. Úgy vélekedett, hogy az egyes városokban ismét kialakuló járványgócok átmeneti ideig tartanak majd. Célozva arra, hogy Joe Biden, a demokraták várható elnökjelöltje adóemelést helyezett kilátásába választási győzelme esetén, az elnök arra figyelmeztetett, hogy bárminemű adóemelés megfordítaná a gazdaság javuló helyzetét.

Elemzők kiemelik, hogy a gazdaság javulását jelző adatok kifejezetten pozitív hírek, miközben az elnöknek a járvány alakulásától a konföderációs tábornokokról elnevezett katonai támaszpontok névváltoztatásáig egy sor nehéz és ellentmondásos kérdéssel kell megbirkóznia.

Forrás: MTI; Fotó: MTI/EPA/Kevin Dietsch

Ajánljuk még

Mr. Trianon, a brit gazember aknamunkáját tétlenül nézte a korabeli magyar elit – Raffay Ernő, Balogh Zsuzsa, Vajda Miklós és sokan mások a búcsú-Polbeatben

‎Polbeat 2023 július 1.
Mr. Trianon - Scotus Viator, a magyarok legnagyobb ellensége címmel jelentetett meg könyvet Raffay Ernő történész. Erről a kötetről, Magyarország Trianon előtti lejáratásának és bomlasztásának ma is érvényes tanulságairól, a nemzetellenes belső ellenség aknamunkájáról beszélgettünk a szerzővel, illetve meghívott vendégeinkkel Vajda Miklóssal, a Paláver hallgatói klub doyenjével, Balogh Zsuzsa üzletasszonnyal, civil nemzeti közösségépítővel, Gyulai Györggyel, a Napról-napra Trianon című kötet alkotójával, Jeney János térképésszel, a nagy trianoni térképhamisítás tudományos leleplezőjével és törzsközönségünk "vezérkérdezőjével", Lukács Lászlóval. A rendhagyó, reméljük csak átmenetileg búcsú-Polbeatet Huth Gergely és Stefka István vezette.

Évek óta nyomasztanak bennünket a Birodalom tényellenőrei, de a Századvég most visszavág nekik (Polbeat-videó)

‎Polbeat 2025 március 14.
Egyfajta kifordított A Birodalom visszavágnak lehetünk szemtanúi, hiszen a Századvég új Tényellenőr.hu-ja épp a birodalomnak vág vissza - vezette fel a legutóbbi Polbeat-beszélgetést Huth Gergely, aki Both Hunort, az új elemző csapat és internetes portál vezetőjét, illetve Béky Zoltánt, a Századvég vezető jogászát kérdezte, Stefka István közreműködésével. Both elmagyarázta: a globalista erők épphogy az álhírek terjesztéséhez használják a fizetett "tényellenőr csapataikat" és elég nagy sikerrel jártak világszerte a negatív kampányaikkal, hangulatkeltéseikkel. E fegyverük kifejezetten a nemzeti szuverenitás megtámadására irányult, de "most ellenük fordítjuk azt."