Pesti Srácok

Elhatárolódott önmagától az időseket gyalázó momentumos

Elhatárolódott önmagától az időseket gyalázó momentumos

Sutára sikeredett mosakodásba kezdett a momentumos Kádár Barnabás, aki a napokban azzal vívta ki magának a figyelmet, hogy elvenné az idős emberek szavazati jogát, mivel azok Magyarországon és Lengyelországban sem tudják, hogy miképp kell a választásokon helyesen behúzni az x-et, és rendre a konzervatív erőket támogatják. Kádár őszinte megbánásának biztos jele, hogy – amint írta – rosszul fogalmazott korábbi bejegyzésében, bár az is lehet – gondolhatta –, hogy már megint a nyuggerek forgatták ki forradalmi gondolatait, szavait. Az ifjú titán azt is fontosnak tartotta közölni, hogy a botrányt kiváltó közlése nem tükrözte pártja álláspontját, amiből azért bátran levonhatjuk azt a következtetést, hogy a szavazati jog megvonásáról szóló innováció még a debilségére oly büszke Momentumban is kiverte a biztosítékot.

– írta újabb bejegyzésében Kádár Barnabás. Az őszinte megbánás másik atombiztos jele, hogy az új poszt alatt még mindig ott virít a régi, az idősektől a szavazati jogot megvonni kívánó eredeti gondolatsor. Elvetemültebb olvasóinknak ajánljuk a Momentum Reményének másik bemutatkozását, amelyből kiderül, hogy ő egy igaz magyar ember, mert meg tudja különböztetni a gulyást a pörkölttől. Az írásból kikövetkeztethető az a sajátságos lélektani állapot is, amely Kádárt jellemzi, és amely arra ösztönözte, hogy külföldről azért költözzön haza Magyarországra, hogy itt momentumos aktivista lehessen.

Forrás: Facebook/PS. Fotó: Facebook

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

Az LMBTQ egy mentális betegség, de nem azért, amiért gondolnád

Magyar ugar 2024 április 5.
A vallási fanatizmus egy sötét örvény, amely magába szippantja az egyén józan eszét, és egy elképzelt világba taszítja őt, ahol a saját hite és meggyőződés az egyetlen elfogadható út. A fanatikusok gyakran úgy érzik, hogy a tudásuk (nézeteik) birtokában magasabb rendűek, mint mások. Még a légynek is képesek megmondani, hogy milyen irányba repüljön. A fanatikus számára nincs ellentétes vélemény, vagy más nézőpont. Olyanok, mint egy rosszul kalibrált robot a '80-as évek sci-fijeiből, aminek hiperérzékenyre állították a barát–ellenség felismerő rendszerét. Számukra csak a barát és az ellenség létezik. Az ilyen sötét fanatizmus pedig nemcsak a szellemi leépülést eredményezi, de tettekben is megmutatkozhat. És mielőtt még bárki félreértené: a vallási fanatizmushoz nem kell istenhit. Elég egy jól megkomponált, ellentmondást nem tűrő, totalitárius ideológia, ami fanatizálja a követőit. Ennek a totalitárius ideológiának esett áldozatául a magyar YouTube egyik közismert vloggere, SytheX.