Pesti Srácok

Embereket kínoztak egy észak-olasz város rendőrei – volt, hogy azt hitték, meg is öltek valakit

null

Nem csillapodnak az indulatok az egész Olaszországot megrázó ügyben: korrupt rendőrök maffiamódszerekkel igyekeztek átvenni a drogkereskedelmet egy észak-olaszországi városban - írja a 24.hu.

Tíz rendőrt tartóztattak le múlt héten Piacenzában, Olaszország északi részén, az Emilia-Romagna régióban. A rendőröket drogkereskedelemmel, lopott áruk értékesítésével, hivatali visszaéléssel, zsarolással, kényszerítéssel és kínzással is vádolják. Mint írják, az Odüsszeusz-művelet néven folytatott nyomozást Grazia Pradella ügyész vezette, és az ügyben összesen 22 ember után nyomoztak. Öt rendőr jelenleg is börtönben van, főnökük házi őrizetben, négyen pedig csak nagyon korlátozottan hagyhatják el lakhelyüket. Az egész csapatból csupán egy emberről véli úgy az ügyészség, hogy nem vett részt a bűncselekményekben.

Amennyire eddig látszik, a korrupt rendőrök teljesen rátelepedtek a környéken a drogkereskedelemre, még a kis dílereket is ők irányították. Nem ritkán olyan drogot árultak, amit korábban ők maguk koboztak el. A mostani letartóztatások egy hosszú nyomozás eredményei, jó ideje lehallgatták őket. Így derült fény arra is, hogy a rendőrök előszeretettel vertek félholtra külföldieket, elsősorban színesbőrűeket. Egy egyiptomi férfit, akit azzal vádoltak, drogot árul, olyan durván összevertek, hogy a kihallgatások során az egyik rendőr bevallotta: amikor meglátta a padlón a tengernyi vért, azt gondolta, megölték. Máskor két másik díler szeme láttára vertek össze egy marokkói férfit, hogy megtanítsák neki, hogy ha le kell adni a cuccot, akkor adja le írja a 24.hu összefoglalójában.

Mint írják, minél több részlet derül ki arról, pontosan hogyan működött az egész, annál inkább úgy tűnik, hogy az amerikai Shields című sorozat, ami szintén korrupt zsarukról szólt, nagyon hasonlít ahhoz, amit ez a tíz ember az elmúlt (legalább) három év során művelt. A hangfelvételek alapján meg voltak győződve róla, hogy a törvények felett állnak, és ha valaki aggódni kezdett, a másik azonnal megnyugtatta, hogy minden rendben, ők vannak a csúcson, azt csinálnak, amit akarnak, sosem fognak lebukni. A rendőrök olyan magabiztosak voltak, hogy attól sem tartottak, hogy az életvitelük nem tűnik majd fel senkinek. Pedig egészen nyilvánvaló volt, hogy fizetésükből nem élhetnének olyan fényűzően, ahogy tették. Egyikük egy medencés villában lakott, ahol a járvány miatti lezárások idején óriási bulikat rendeztek. Az egyik ilyen alkalommal valaki kihívta a rendőrséget, de amikor a kiérkező járőrök meglátták, hogy kollégákról van szó, egyszerűen elmentek. Később a rendőr elkérte a felvételt, hogy hallja a bejelentő hangját, vajon valamelyik szomszédjáról van-e szó olvashatjuk.

PestiSracok facebook image

A banda fejének a nápolyi származású, 37 éves Giuseppe Montellát tartják, akit környezete veszélykereső, agresszív embernek tart. A férfi a saját családjának is beszélt arról, hogyan verték össze a marokkói férfit, mindenféle megbánás nélkül, inkább dicsekedve. A lehallgatott felvételekből kiderül: volt, hogy rendőri biztosítást adott a drogot szállító járműveknek az utakon, és hogy éppen arra készült, hogy kicsit komolyabban beszáll a kokainbizniszbe. Montella elismerte bűnösségét, de azzal védekezett, hogy nem egyedül csinálta, és ő csupán 5 ezer eurót keresett a drogokkal.

Az eset óriási felháborodást váltott ki Olaszországban. A banda módszereit a Camorráéhoz (a Nápoly környéki maffia) hasonlítják, és követelik, hogy az egész csendőrséget világítsák át alaposan. Ugyanakkor a hatóságok nem győzik bizonygatni, hogy ez csak egy elszigetelt eset, nem szabad ez alapján megítélni a rendőrök munkáját. Matteo Salvini, a jobboldali Liga vezetője, egykori belügyminiszter azt mondta, hogy csupán néhány ember követett el hibát, és ez alapján hiba lenne az egész testületet elítélni.

Forrás: 24.hu; Kiemelt kép: Guardia di Finanza

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.