Pesti Srácok

És megint New York Timesnak mondja magát a 444

null

Ismét nyilvánvalóan komoly közérdeklődésre számot tartó cikk jelent meg a New York Timesban: a kormány szerintük is "kivérezteti" az Indexet. Vagy nem, hiszen fogalmuk sincs arról mi az az Index. Csak a 444 egyik szerzője adta le az újabb rendelést, hogy gazdaportálja aztán villámgyorsan le is hivatkozhassa, a haladár nyugaton is felsírtak az elnyomás láttán-szúrta ki a 888.

A ballib média most próbál úgy tenni, mintha semmi más nem érdekelné az amerikaiakat, mint egy ottani viszonylatban aprónak számító lap önsorsrontása egy 10 milliós közép-európai országban. Ez igazából nem túl meglepő, hiszen annyiszor eljátszotta a 444 – és csatolt részei – ugyanazt a forgatókönyvet:

  1. Jelentess meg egy cikket a New York Timesban vagy egy hírt az egyik semleges nyugati hírügynökséggel.
  2. Tégy úgy, mintha csak „véletlenül” vetted volna észre.
  3. Írd le, hogy „még nyugaton is a magyar helyzettel foglalkoznak”.
  4. Profitálj a hisztiből.

Volt már erre korábban is példa és , mint most, úgy akkor is az a Novák Benjámin írta a cikket, aki egyébként a 444.hu angol hírlevelének a munkatársa.

PestiSracok facebook image

Forrás: 888