Pesti Srácok

Észak-Macedónia migrációs válsághelyzetet hirdetett északi és déli határán

null

Ismét migrációs válsághelyzetet hirdetett az észak-macedón kormány az ország északi és déli határszakaszán az illegális bevándorlók számának jelentős növekedése miatt – közölte a Vesti.mk.

A szkopjei kormány döntése értelmében a 30 napos válsághelyzet július 2-án kezdődik, és akárhányszor meghosszabbítható. Ezzel egy időben újra feláll a válságkezelő központ, amelynek feladata, hogy kidolgozza, hogyan akadályozhatók meg az illegális határátlépések. Rendkívüli állapotot és válsághelyzetet először 2015 augusztusában rendeltek el, amikor a nyugat-balkáni országba naponta tízezrével érkeztek illegális bevándorlók. Később ezt évente, félévente hosszabbították, és még az idei év márciusában is érvényben volt, ám a koronavírus-járvány miatt minden ilyen intézkedést hatályon kívül helyeztek. A válsághelyzet azt jelenti, hogy a rendőrség és a katonaság azonnal reagálhat, amennyiben tömegesen jelennének meg illegális bevándorlók valamely határszakaszon. A macedón határ védelmét az Európai Unió országai is segítik.

A 2015-ös migránsválság idején mintegy egymillió illegális bevándorló haladt át az úgynevezett nyugat-balkáni útvonalon. A balkáni országok 2016 márciusában zárták le határaikat a Görögország felől érkező migránsok előtt, akik Nyugat-Európába tartottak. Ennek ellenére a hivatalos adatok szerint továbbra is évente több ezren lépik át a határt illegálisan.

Forrás, fotó: MTI

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.