Pesti Srácok

Felmérés: Babis mozgalma tartja vezető pozícióját

Felmérés: Babis mozgalma tartja vezető pozícióját

Az Andrej Babis kormányfő vezette ANO mozgalom továbbra is a legnépszerűbb politikai tömörülés Csehországban. Amennyiben vasárnap parlamenti választásokat tartottak volna Csehországban, az ANO mozgalomra szavazott volna a megkérdezettek 32 százaléka. A második helyen az ellenzéki Cseh Kalózpárt végzett volna 18 százalékkal, míg a harmadik helyen a szintén ellenzéki Polgári Demokratikus Párt 13 százalékos támogatottsággal - derült ki abból az országos felmérésből, amelyet a Kantar CZ ügynökség készített a közszolgálati cseh televízió számára.

A további hat parlamenti párt támogatottsága - jelentette vasárnap a cseh televízió - az öt százalékos képviselőházi bejutási küszöb környékén mozog. A Polgármesterek és Függetlenek Párt (STAN) támogatottsága hat százalékos, míg három pártra - kommunisták (KSCM), TOP 09, Közvetlen Demokrácia Pártja (SPD) - egyaránt 5,5 százalék szavazott volna. A kisebbik kormánykoalíciós tömörülés, a Cseh Szociáldemokrata Párt (CSSD) öt százalékos támogatottságot élvez, míg a kereszténydemokraták (KDU-CSL) 4,5 százalékkal nem jutottak volna be a parlamenti alsóházba. A Kantar CZ értékelése szerint a felmérés azt mutatja, hogy a koronavírus-járvány némileg kedvezett a nagyobbik kormánypártnak (ANO), míg a kisebbik párt (CSSD) tovább veszített népszerűségéből. Az ellenzéki pártok közül a járvány a Cseh Kalózpártnak hozott pontokat, míg a kommunisták, a kereszténydemokraták és az SPD veszítettek. A felmérést június második felében, országos mintán a járvány miatti korlátozások feloldása után készítették.

Forrás: MTI, kiemelt kép: AFP PHOTO / Michal Cizek

PestiSracok facebook image

Ajánljuk még

Mr. Trianon, a brit gazember aknamunkáját tétlenül nézte a korabeli magyar elit – Raffay Ernő, Balogh Zsuzsa, Vajda Miklós és sokan mások a búcsú-Polbeatben

‎Polbeat 2023 július 1.
Mr. Trianon - Scotus Viator, a magyarok legnagyobb ellensége címmel jelentetett meg könyvet Raffay Ernő történész. Erről a kötetről, Magyarország Trianon előtti lejáratásának és bomlasztásának ma is érvényes tanulságairól, a nemzetellenes belső ellenség aknamunkájáról beszélgettünk a szerzővel, illetve meghívott vendégeinkkel Vajda Miklóssal, a Paláver hallgatói klub doyenjével, Balogh Zsuzsa üzletasszonnyal, civil nemzeti közösségépítővel, Gyulai Györggyel, a Napról-napra Trianon című kötet alkotójával, Jeney János térképésszel, a nagy trianoni térképhamisítás tudományos leleplezőjével és törzsközönségünk "vezérkérdezőjével", Lukács Lászlóval. A rendhagyó, reméljük csak átmenetileg búcsú-Polbeatet Huth Gergely és Stefka István vezette.

Évek óta nyomasztanak bennünket a Birodalom tényellenőrei, de a Századvég most visszavág nekik (Polbeat-videó)

‎Polbeat 2025 március 14.
Egyfajta kifordított A Birodalom visszavágnak lehetünk szemtanúi, hiszen a Századvég új Tényellenőr.hu-ja épp a birodalomnak vág vissza - vezette fel a legutóbbi Polbeat-beszélgetést Huth Gergely, aki Both Hunort, az új elemző csapat és internetes portál vezetőjét, illetve Béky Zoltánt, a Századvég vezető jogászát kérdezte, Stefka István közreműködésével. Both elmagyarázta: a globalista erők épphogy az álhírek terjesztéséhez használják a fizetett "tényellenőr csapataikat" és elég nagy sikerrel jártak világszerte a negatív kampányaikkal, hangulatkeltéseikkel. E fegyverük kifejezetten a nemzeti szuverenitás megtámadására irányult, de "most ellenük fordítjuk azt."