Pesti Srácok

Forradalmi találmány a rák elleni harcban: 4 évvel a tünetek előtt kimutatja a betegséget egy vérteszt

null

Évekkel a tünetek megjelenése előtt képes kimutatni a rákbetegséget egy vérteszt, amit amerikai kutatók egy csoportja fejlesztett ki. A több évtizede zajló kutatási programban több, mint 120 ezer egészséges tesztalanytól vettek le vérplazmát, közülük az évek folyamán mintegy ezren lettek rákosak. A kutatók szerint a korai diagnózis a leghatékonyabb fegyver a gyilkos kórral szemben – írja a Qubit tudományos szaklap.

Az eredményekről a héten egy tanulmányban számoltak be a kutatók. Az egyik társszerző, Kun Zhang, a Kaliforniai Egyetem (San Diego) biomérnöke sajtónyilatkozatban azt mondta: „négy évvel azelőtt, hogy ezek az emberek besétálnak a kórházba, a vérükben már ott vannak a rákos megbetegedés jelei”. Ez a kutatás volt az első, amikor nem már rákbeteg, hanem látszólag teljesen egészséges embereket kezdtek tesztelni.

2007-ben összesen 123 115 egészséges tesztalanyt vontak be a kutatásba a kínai Tajcsou városában, és a résztvevők évente egészségügyi kontrollvizsgálatokon vettek részt. A hosszú évekig tartó kísérlet sikeréhez speciális raktárat építettek a vérmintáknak – itt tárolták a vizsgálat végéig összegyűlt, mintegy 1,6 millió mintát – olvasható a tanulmányban. A teszt a vérmintából izolálja a DNS-t, és a rákos megbetegedés jelenlétét legnagyobb eséllyel kimutató, 500 DNS-helyen (lókuszon) megméri a DNS-metiláció mértékét. Ezután egy algoritmus egyetlen pontszámmá összesíti az eredményeket; ez jelöli, mekkora valószínűséggel fejlődhet ki daganat az vizsgált személy szervezetében.

A kutatók 191, később rákos megbetegedéssel diagnosztizált alany vérmintáját, és kontrollcsoportként ugyanannyi egészséges egyén vérmintáját is letesztelték. Az eredmények alapján mintegy 90 százalékos pontossággal tudták négy évvel a tünetek megjelenése előtt megállapítani a megbetegedés valószínűségét, és az eredmények mindössze 5 százaléka bizonyult tévesnek.

PestiSracok facebook image

Forrás: qubit.hu; Vezető kép: MTI (illusztráció)

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.