Pesti Srácok

Franciaországban több száz járványgóc van, de nem fenyeget második hullám

Franciaországban több száz járványgóc van, de nem fenyeget második hullám

Franciaországban 400-500 koronavírusos járványgócot tartanak jelenleg nyilván és ellenőrzés alatt az egészségügyi hatóságok, de nem fenyeget második hullám - mondta hétfőn Olivier Véran egészségügyi miniszter, miközben a kormány az egész országban kötelezővé tette a maszkviselést a nyilvános zárt helyeken.

- ismerte el a tárcavezető.

A Covid-19 fertőzés legfőbb járványgócai (ami legalább három fertőzöttet jelent) az ország nyugati részén, Mayenne megyében és Bretagne-ban találhatók, amely területeket szinte teljesen megkímélt a járvány tavasszal, amikor elsősorban a párizsi régióban és az ország északkeleti részén voltak túlterheltek a kórházak. Szakértők szerint arról van szól, hogy a vírusnak az első hulláma csak most éri el az ország gyérebben lakott nyugati területeit.

PestiSracok facebook image

- vélte az egészségügyi miniszter.

A reprodukciós ráta országos átlagban július eleje óta ugyanakkor meghaladja az 1-et, jelenleg 1,2, ami azt jelenti, hogy száz koronavírus-fertőzött legalább 120 másik embernek adja tovább a Covid-19 betegséget okozó vírust, azaz a vírus terjedése gyorsul. Az általános karantén március közepi bevezetésekor a mutató 3,3, a feloldásakor 0,5 volt.

Az elmúlt héten Bretagne-ban ugrott meg leginkább a reprodukciós ráta (2,6) több járványgóc feltárása miatt, a helyzet viszont az egészségügyi hatóságok szerint nem ad okot aggodalomra, mert a vírus terjedése továbbra is "gyenge". A vírus erősödésének első jelei miatt a kormány azonban hétfőtől kötelezővé tette a maszkviselést a nyilvános, de zárt helyeken (üzletekben, hivatalokban, bankokban, postán, zárt piacokon, mozikban). A szabálysértők 135 eurós pénzbírsággal sújthatók.

A tömegközlekedési járműveken már május óta kötelező a maszkviselés. Az üzletekben viszont eddig csak ajánlott volt, ahogy a munkahelyeken is a munkáltatók dönthettek a szabályozásról. A Covid-19 fertőzésben több, mint 30 ezren vesztették életüket Franciaországban. A kórházi betegek száma viszont továbbra is egyenletesen csökken, de még több, mint 6 ezer fertőzöttet ápolnak egészségügyi intézményekben, közülük több, mint négyszázan vannak lélegeztetőgépre kapcsolva.

Forrás: MTI; Fotó: MTI/AP/Christophe Ena

Ajánljuk még

Évek óta nyomasztanak bennünket a Birodalom tényellenőrei, de a Századvég most visszavág nekik (Polbeat-videó)

‎Polbeat 2025 március 14.
Egyfajta kifordított A Birodalom visszavágnak lehetünk szemtanúi, hiszen a Századvég új Tényellenőr.hu-ja épp a birodalomnak vág vissza - vezette fel a legutóbbi Polbeat-beszélgetést Huth Gergely, aki Both Hunort, az új elemző csapat és internetes portál vezetőjét, illetve Béky Zoltánt, a Századvég vezető jogászát kérdezte, Stefka István közreműködésével. Both elmagyarázta: a globalista erők épphogy az álhírek terjesztéséhez használják a fizetett "tényellenőr csapataikat" és elég nagy sikerrel jártak világszerte a negatív kampányaikkal, hangulatkeltéseikkel. E fegyverük kifejezetten a nemzeti szuverenitás megtámadására irányult, de "most ellenük fordítjuk azt."

Mitől lesz valaki jobboldaliként a kiegyezés híve? – A Magyar Patrióták elnöke volt a Polbeat vendége

‎Polbeat 2023 április 13.
A magyarság szegletköveiből nem lehet csemegézni, azokat együtt kell vállalni, ha valaki közénk akar tartozni – mondta Hetzmann Róbert, a Magyar Patrióták Közösségének elnöke a Polbeat múlt heti adásában. Huth Gergely és Stefka István a karakán nemzeti közösség vezetőjével arról is beszélgetett, hogy mi a nemzeti maximum, mitől lesz valaki valódi patrióta? A műsorban kiderült az is, hogy a háborús válságból adódó megszorítások itthon nagyobb mértékben érintik a valóban nemzeti civileket, mint a liberálisabb jobboldaliakat, a párbeszéd és a kiegyezés híveit, ami szomorú következményekkel jár. A Magyar Patrióták például kénytelenek voltak felszámolni irodájukat és elbocsátani munkatársaikat.