Pesti Srácok

Andrzej Duda két százalékkal vezet a lengyel elnökválasztáson

Andrzej Duda két százalékkal vezet a lengyel elnökválasztáson

A hétfőn hajnalra pontosított felmérések alapján két százalékos előnnyel nyerheti a lengyel elnökválasztás vasárnap megtartott második fordulóját Andrzej Duda jelenlegi elnök, a kormányzó Jog és Igazságosság (PiS) párt jelöltje.

Duda a szavazatok 51 százalékát szerezheti meg, míg a fő ellenzéki erő, a Polgári Platform (PO) által vezetett koalíció jelöltje, Rafal Trzaskowski varsói főpolgármester 49 százaléknyi voksra számíthat. A választói részvétel elérhette a 68,9 százalékot - közölte a felmérést végző Ipsos közvélemény-kutató. A hivatalos eredményeket a lengyel országos választási bizottság legkorábban hétfőn este vagy keddre virradóra közli. A szavazóhelyiségekből távozók megkérdezésével 500 helyszínen végzett felmérés első változata, amelyet az esti urnazárás után nem sokkal tett közzé az Ipsos, még Duda igen csekély, kevesebb, mint egy százalékos előnyét mutatta, 50,4 százalékos eredménnyel, Trzaskowski 49,6 százaléknyi támogatottságával szemben.

Az exit poll hajnalban közölt, frissített változata már az érintett szavazóhelyiségekből 450-nek a hivatalos eredményeire támaszkodik, azokat vetíti ki, a fennmaradó 50 szavazóhelyiség felmérési eredményei mellett, ezzel a korábbi mintegy felére, egy százalékra csökkentve a felmérés hibahatárát. A hivatalban lévő államfő a csekély különbség ellenére már az este győzelmet hirdetett.

PestiSracok facebook image

– hangoztatta Duda a fővárostól, Varsótól 60 kilométerre északra található Pultusk városában egy rendezvényen támogatói előtt, miután az exit pollt közzétették. A hivatalban lévő elnök kihívójának, Trzaskowskinak is gratulált eredményéhez, és azt hangoztatta, hogy elnöki hivatala továbbra is "nyitott lesz az eltérő nézeteket és meggyőződést valló emberek irányában". Trzaskowski mindazonáltal reményét fejezte ki, hogy eredménye meglepetést fog okozni és legyőzi Dudát.

– jelentette ki Varsóban tartott késő esti gyűlésén Trzaskowski.

A június 28-i első fordulóban Duda a szavazatok 43,5 százalékát kapta, míg Trzaskowskit 30,5 százalékot szerzett. Az exit poll eredményei még nem veszik figyelembe a külföldről szavazó lengyelek voksait, akik az első fordulóban egyes számítások szerint 70 százalékban Trzaskowskit részesítették előnyben Dudával szemben. A második fordulóban szavazásra jogosult mintegy 30,2 millió választópolgárból azonban csak 374 ezren regisztráltak külföldről szavazásra, illetve 185 ezren a szintén levél útján lehetővé tett lengyelországi szavazásra. Hírmagyarázók szerint a lengyel elnökválasztás az Andrzej Dudát támogató konzervatív Jog és Igazságosság (PiS) kormányának támogatásáról vagy elutasításáról szólt. Duda győzelme megszilárdítaná a párt hatalmát a 2023-ban esedékes következő parlamenti választásokig. A jelöltségét elutasító ellenzéki erők attól tartanak, hogy Duda választási győzelme arra bátoríthatja a PiS vezette kormányt, hogy az elnök támogatásával korlátozza a média, a bíróságok és a helyi önkormányzatok szabadságát.

A választási bizottság hétfő reggel, a szavazatok 99,97 százalékának összeszámlálása után közölte, hogy Andrzej Duda, a kormányzó Jog és Igazságosság (PiS) párt jelöltje a voksok 51,21 százalékát szerezte meg a vasárnapi második fordulóban, míg a fő ellenzéki erő, a Polgári Platform (PO) által vezetett koalíció jelöltje, Rafal Trzaskowski varsói főpolgármester a szavazatok 48,79 százalékát gyűjtötte össze. A választási bizottság vezetője szerint a maradék szavazatok érdemben már nem fognak változtatni ezeken az eredményeken. Az eddigi közzétett, nem hivatalos felmérések is Duda hozzávetőleg kétszázalékos előnyét jelezték.

Forrás: MTI

Ajánljuk még

Mr. Trianon, a brit gazember aknamunkáját tétlenül nézte a korabeli magyar elit – Raffay Ernő, Balogh Zsuzsa, Vajda Miklós és sokan mások a búcsú-Polbeatben

‎Polbeat 2023 július 1.
Mr. Trianon - Scotus Viator, a magyarok legnagyobb ellensége címmel jelentetett meg könyvet Raffay Ernő történész. Erről a kötetről, Magyarország Trianon előtti lejáratásának és bomlasztásának ma is érvényes tanulságairól, a nemzetellenes belső ellenség aknamunkájáról beszélgettünk a szerzővel, illetve meghívott vendégeinkkel Vajda Miklóssal, a Paláver hallgatói klub doyenjével, Balogh Zsuzsa üzletasszonnyal, civil nemzeti közösségépítővel, Gyulai Györggyel, a Napról-napra Trianon című kötet alkotójával, Jeney János térképésszel, a nagy trianoni térképhamisítás tudományos leleplezőjével és törzsközönségünk "vezérkérdezőjével", Lukács Lászlóval. A rendhagyó, reméljük csak átmenetileg búcsú-Polbeatet Huth Gergely és Stefka István vezette.

Évek óta nyomasztanak bennünket a Birodalom tényellenőrei, de a Századvég most visszavág nekik (Polbeat-videó)

‎Polbeat 2025 március 14.
Egyfajta kifordított A Birodalom visszavágnak lehetünk szemtanúi, hiszen a Századvég új Tényellenőr.hu-ja épp a birodalomnak vág vissza - vezette fel a legutóbbi Polbeat-beszélgetést Huth Gergely, aki Both Hunort, az új elemző csapat és internetes portál vezetőjét, illetve Béky Zoltánt, a Századvég vezető jogászát kérdezte, Stefka István közreműködésével. Both elmagyarázta: a globalista erők épphogy az álhírek terjesztéséhez használják a fizetett "tényellenőr csapataikat" és elég nagy sikerrel jártak világszerte a negatív kampányaikkal, hangulatkeltéseikkel. E fegyverük kifejezetten a nemzeti szuverenitás megtámadására irányult, de "most ellenük fordítjuk azt."