Pesti Srácok

Gránáttal fenyegetőző autótolvaj ejtett túszul egy rendőrt Ukrajnában

Gránáttal fenyegetőző autótolvaj ejtett túszul egy rendőrt Ukrajnában

Egy gránát felrobbantásával fenyegetőző autótolvaj túszul ejtett egy rendőrt csütörtökön a kelet-ukrajnai Poltavában – adták hírül ukrán híradások belügyi forrásokra hivatkozva.

Az UNIAN ukrán hírügynökség Anton Herascsenko belügyminiszter-helyettesnek a Facebookon közzétett tájékoztatása alapján arról számolt be, hogy a férfit a gépjármű önkényes eltulajdonításának gyanúja miatt megkísérelték őrizetbe venni a rendőrök Poltavában, mire a férfi egy gránátot húzott elő, és felrobbantásával kezdett fenyegetőzni, közben félkézzel elkapta az egyik intézkedő járőrt. A rendőrök körbekerítették a helyszínt, amely a helyi adminisztratív bíróság épületének közelében volt, és tárgyalást kezdtek a férfival. A rendőrök megállapodtak vele, hogy szabadon kihajthat a városból, ha nem robbantja fel a gránátot. Herascsenko szavai szerint a bűnügyi rendőrség egy ezredesi rangú tisztje önként túsznak jelentkezett a rendőrjárőr helyett, és beült a férfi mellé az autóba. Ezt követően elhagyták Poltavát Szuprunyivki település felé, a rendőrök pedig járműveiken követték őt – írta az Ukrajinszka Pravda hírportál.

A héten Ukrajnában ez már a második túszejtés. Kedden a nyugat-ukrajnai Luckban ejtette túszul egy busz 13 utasát egy fegyveres férfi, akinél robbanószer is volt. A 44 éves, Makszim Plohojként (Rossz Makszim) bemutatkozó túszejtő, akiről utóbb kiderült, hogy a valódi neve Makszim Krivos, és oroszországi születésű ukrán állampolgár, reggeltől késő estig tartotta a buszban túszait, majd önként megadta magát, miután Volodimir Zelenszkij ukrán elnök teljesítette egy követelését. Az államfő hajlandó volt közzétenni a Facebook-oldalán egy videofelvételt, amelyen orosz nyelven arra kért mindenkit, hogy nézze meg a 2005-ben készült, Földlakók című amerikai állatvédő dokumentumfilmet. A lucki túszdrámában senki sem sérült meg.

Forrás/fotó: MTI

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

Egy kommunista feljelentéssel kezdődött: Udvaros Dorottya édesanyja pályafutását tönkretették, édesapja nem rendezhetett Budapesten

Magyar ugar 2020 október 17.
Kevesen ismerik Udvaros Dorottya néhai édesanyjának, Dévay Camillának a nevét. A színésznő pályafutása ígéretesen indult, de megtört akkor, amikor egy feljelentés után ártatlanul Kistarcsára került. Dévay Camilla az átnevelő-táborban is megpróbált nő maradni. Kiszabadulva hozzáment Udvaros Béla rendezőhöz, aki emiatt nem rendezhetett Budapesten. Később lányuk, Udvaros Dorottya az ország egyik legnépszerűbb, legsikeresebb színésznője lett, ezzel picit kárpótolta édesanyját is, akinek tönkretették a pályafutását, és már nem sokat számított, amikor később rehabilitálták. Dévay Camilla szomorú története Tóth Eszter Zsófia történész tollából.