Pesti Srácok

Gyopáros Alpár: Nem volt jelentősebb fennakadás a Modern városok program fejlesztéseinek megvalósításában

null

A vírushelyzet miatt nem volt jelentősebb fennakadás a Modern városok program fejlesztéseinek megvalósításában; a kivitelezők nem jelentették, hogy bármi gátolta volna őket a munkában – jelentette ki a Magyar Nemzetnek adott interjújában a modern települések fejlesztéséért felelős kormánybiztos.

Gyopáros Alpár elmondta azt is, hogy eddig a program 270 beruházása közül 87 készült el részben vagy egészben, a fejlesztésekre pedig 1800 milliárd támogatást fizettek ki. A miniszterelnök személyesen látogatott el a megyei jogú városokba és írt alá megállapodásokat a polgármesterekkel; ez volt a garancia arra, hogy valóban a helyi igényeknek megfelelő fejlesztések valósuljanak meg, hiszen minden elemet a városokkal közösen határoztak meg.

Gyopáros Alpár újságírói kérdésre reagálva azt mondta: fontos beruházásokat adhattak át a városok lakóinak, mint a felújított Csiky Gergely Színház Kaposváron, a győri kórház parkolóháza, a debreceni élményfürdő, a megújult történelmi belváros Sopronban. Ezeknek a költsége együttesen megközelíti a 4000 milliárd forintot; a beruházások felét az országos közút-, illetve vasúthálózat fejlesztésére fordítja a kormány, a másik feléből a városok helyi beruházásai valósulnak meg.

A politikus kifejtette: a vidéki városainkban is példásan helytálltak ebben a nehéz időszakban, a vírushelyzet miatt nem volt jelentősebb leállás a fejlesztések megvalósításában.

PestiSracok facebook image

– mondta. Gyopáros Alpár hozzátette: a fejlesztések nagyobb része hazai, és csak kisebb része táplálkozik uniós forrásból. A programban eddig 1800 milliárd forint támogatást fizettek ki a fejlesztésekre, a 2021-es költségvetésben pedig további 270 milliárd forint szerepel a beruházásokra.

A politikus a vírushelyzettel kapcsolatban elmondta: azt látjuk, hogy a hazai falvakhoz hasonlóan a vidéki városainkban is példásan helytálltak ebben a nehéz időszakban. A vírushelyzet miatt nem volt jelentősebb leállás a fejlesztések megvalósításában; a kivitelezők nem jelentették, hogy bármi akadályozta volna őket a munkában.

Gyopáros Alpár kifejtette: előfordulhat, hogy a felek hibáján kívül egyes beruházások vagy programelemek nem készülnek el. Ilyen esetekben átcsoportosíthatják a forrást, illetve egyes esetekben visszafizetheti a támogatást az önkormányzat a jogszabályoknak megfelelően.

– tette hozzá. A Modern Városok program a következő 4-5 éven belül befejeződhet, ezt azonban nagyban befolyásolja az egyes városok hozzáállása.

– mondta.

Forrás: Magyar Nemzet; Fotó: MTI/Kovács Attila

Ajánljuk még