Pesti Srácok

Karácsony bejelentette: Nem akar miniszterelnök-jelölt lenni

Karácsony bejelentette: Nem akar miniszterelnök-jelölt lenni

Karácsony Gergely a 2022-es országgyűlési választásokra készülve, az ellenzéki előválasztáson való indulásról is beszélt a Balkan Investigative Reporting Networknek adott interjúban. A főpolgármester nem áll bele a miniszterelnök-jelölti küzdelembe, pedig Márki-Zay nemrég még erre kérlelte. Karácsony azt is mondta: a fővárosi korrupcióellenes bizottság a saját koalíciós partnereinek is okozhat kellemetlen pillanatokat - összegezte az azonnali.hu az interjúból készített összefoglalóban.

- nyilatkozta Karácsony Gergely, de hozzátette, hogy az ellenzék számára nincs más út, mint az ahogyan őt is főpolgármesterré választották. A főpolgármester – aki 2018-ban az MSZP-Párbeszéd jelöltjeként már egyszer volt miniszterelnök-jelölt, ám akkor a szövetség alig 12 százalékot kapott – reméli, hogy lesznek más polgármesterek, akik elég tapasztalatot gyűjtöttek össze és meg vannak a vezetési kvalitásaik ahhoz, hogy magukra vállalják a feladatot.

MÁRKI-ZAY SZERINT KARÁCSONY A LEGESÉLYESEBB

PestiSracok facebook image

Az összefoglalóból kiderül, hogy egyvalaki már be is jelentkezett: az a Márki-Zay Péter, akit 2018 elején választottak meg Hódmezővásárhely polgármesterének. Ő az Azonnalinak adott interjújában azt mondta, mindenkinek kötelessége elindulni az előválasztáson, akit sokan kérnek erre. Márki-Zaynak saját bevallása szerint nincsenek miniszterelnöki ambíciói, ugyanakkor mivel ő is sok felkérést kapott, beleállt a dologba. Egyúttal Karácsonyt is felszólította az indulásra:

Karácsony mindezek ellenére mégis kihátrált a felkérés mögül, de azt hozzátette, hogy az ellenzék számára nincs más út, mint az ahogyan őt is főpolgármesterré választották.

– szögezte le Karácsony, már pedig akkor az ellenzéki pártok egységesen Karácsonyt támogatták a főpolgármesteri posztra.

BICIKLISÁV ÉS SEBESSÉGHATÁROK

A főpolgármester a sebességhatárok sok vitát kiváltó csökkentéséről és az új bicikli-utakról is beszélt az interjúban, és szerinte helyénvaló, hogy ezekről az ügyekről vannak viták a társadalomban. A Nagykörúttal kapcsolatban elmondta, hogy az igazi kérdés nem az, hogy kellenek-e oda biciklisávok, hanem az, hogy egy autópályát, vagy egy élettel, éttermekkel és boltokkal teli nagyvárosi körutat szeretnénk.

Forrás: azonnali.hu, kiemelt kép: Facebook

Ajánljuk még

Nagyon súlyos, sötét dolgokról írok - Mező Gábor az első novelláskötetéről, régi és új ügynökökről (PS-videó)

‎Polbeat 2024 szeptember 10.
Nagyon súlyos, sötét történetekről írok. Gondolom nem meglepetés, hogy a XX. század második feléből. Azért dolgozom, hogy valamennyire tanuljunk a múltból, és ne menjünk bele ugyanazokba a csapdákba, amikbe korábban. Erre vonatkozik a cím, hogy Az ördög van odakint. Az ördögöt valahogy kívül kell tartanunk, nem szabad beinvitálni a házunkba. Ugyebár csak akkor tud bejönni, ha meghívjuk - mondta Mező Gábor kutató-író első novelláskötetéről, Huth Gergely kérdéseire.

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.