Pesti Srácok

Kilenc éve követte el Breivik Norvégia egyik legsúlyosabb terrortámadását

null

A szélsőjobboldali Anders Behring Breivik által 2011-ben elkövetett oslói és utoyai terrortámadások 77 halálos áldozatára emlékeztek szerdán a norvég fővárosban.

A halottakról koszorúzással és egy perc néma csenddel emlékeztek meg az oslói kormányzati negyedben.

– jelentette ki Erna Solberg norvég miniszterelnök a rendezvényen, amelyen Jens Stoltenberg NATO-főtitkár, akkori norvég kormányfő is részt vett.

PestiSracok facebook image

Stoltenberg az NRK közszolgálati televíziónak elmondta, hogy 2011. július 22. emlékének fenntartásához szükség van arra, hogy az élők tisztelettel adózzanak a megölt és megsebesített embereknek, illetve hozzátartozóiknak. Hozzátette, mindez azoknak az értékeknek a hangsúlyozása miatt is fontos, amelyeket akkor támadás ért.

– emelte ki Stoltenberg.

Megemlékezéseket tartottak Utoya szigetén is. A koronavírus-járvány miatt azonban a rendezvényeket a korábban megszokottnál kisebb körben tartják meg.

Anders Behring Breivik 2011 júliusában előbb Oslóban felrobbantott egy autóba rejtett pokolgépet, megölve nyolc embert, majd áthajózott Utoya szigetére, ahol hatvankilenc embert - zömmel tizenéveseket - agyonlőtt a szociáldemokrata Munkáspárt ifjúsági táborában. A férfi mindezért a Norvégiában kiszabható legszigorúbb büntetést kapta: 21 év börtönre ítélték. Ez ugyanakkor meghosszabbítható, ha úgy ítélik meg, hogy szabadlábra helyezése veszélyes lehet a társadalomra.

Forrás: MTI