Pesti Srácok

Koponyájuk hátsó részénél összenőtt ikreket választottak szét a vatikáni kórházban

Koponyájuk hátsó részénél összenőtt ikreket választottak szét a vatikáni kórházban
Hódmezõvásárhely, 2018. március 24. Új szemészeti mûtõ a hódmezõvásárhelyi kórházban 2018. március 24-én. MTI Fotó: Rosta Tibor

Sikeresen választottak szét egy koponyájuk hátsó részénél összenőtt ikerpárt a Vatikán kórházában, Rómában. A fejüknél összenőtt, craniopagus lány ikerpár koponyájának csontjait és agyi vénás rendszerét is szét kellett választani. Különösen az utóbbi jelentett nagy feladatot az orvoscsoport számára.

A Gyermek Jézus Kórház közleménye szerint Olaszországban először végeztek ilyen műtéti beavatkozást sziámi ikreknél. Mint hozzátették, lehet, hogy az operáció a világban is egyedülálló volt, mivel hasonló leírásával sem találkoztak az orvosi szakirodalomban.

Az ikrek, Ervina és Prefina a Közép-afrikai Köztársaságban születtek 2018-ban. A Gyermek Jézus Kórház jótékonysági programja keretében segített nekik, hogy eljussanak Rómába. Tavaly májusban és júniusban, majd idén júniusban három operációt hajtottak végre rajtuk, hogy szétválasszák őket. Az utolsó műtét 18 óráig tartott, 30 fős orvoscsoport dolgozott a kislányok végső szétválasztásán. Az ikrek jelenleg jól vannak, továbbra is a kórházban vigyáznak rájuk, de várhatóan képesek lesznek rá, hogy normális életet éljenek - hangsúlyozta a kórház.

A craniopagus ikrek nagyon ritkák, a Gyermek Jézus Kórház közleményében megjegyezte, hogy ők csak egy másik ilyen esetről, Londonban szétválasztott ikrekről tudnak, de ők a fejük búbján voltak összenőve, nem a koponyájuk hátsó falánál.

PestiSracok facebook image

Forrás: MTI; Fotó:MTI/ Rosta Tibor

Ajánljuk még

Mr. Trianon, a brit gazember aknamunkáját tétlenül nézte a korabeli magyar elit – Raffay Ernő, Balogh Zsuzsa, Vajda Miklós és sokan mások a búcsú-Polbeatben

‎Polbeat 2023 július 1.
Mr. Trianon - Scotus Viator, a magyarok legnagyobb ellensége címmel jelentetett meg könyvet Raffay Ernő történész. Erről a kötetről, Magyarország Trianon előtti lejáratásának és bomlasztásának ma is érvényes tanulságairól, a nemzetellenes belső ellenség aknamunkájáról beszélgettünk a szerzővel, illetve meghívott vendégeinkkel Vajda Miklóssal, a Paláver hallgatói klub doyenjével, Balogh Zsuzsa üzletasszonnyal, civil nemzeti közösségépítővel, Gyulai Györggyel, a Napról-napra Trianon című kötet alkotójával, Jeney János térképésszel, a nagy trianoni térképhamisítás tudományos leleplezőjével és törzsközönségünk "vezérkérdezőjével", Lukács Lászlóval. A rendhagyó, reméljük csak átmenetileg búcsú-Polbeatet Huth Gergely és Stefka István vezette.

Évek óta nyomasztanak bennünket a Birodalom tényellenőrei, de a Századvég most visszavág nekik (Polbeat-videó)

‎Polbeat 2025 március 14.
Egyfajta kifordított A Birodalom visszavágnak lehetünk szemtanúi, hiszen a Századvég új Tényellenőr.hu-ja épp a birodalomnak vág vissza - vezette fel a legutóbbi Polbeat-beszélgetést Huth Gergely, aki Both Hunort, az új elemző csapat és internetes portál vezetőjét, illetve Béky Zoltánt, a Századvég vezető jogászát kérdezte, Stefka István közreműködésével. Both elmagyarázta: a globalista erők épphogy az álhírek terjesztéséhez használják a fizetett "tényellenőr csapataikat" és elég nagy sikerrel jártak világszerte a negatív kampányaikkal, hangulatkeltéseikkel. E fegyverük kifejezetten a nemzeti szuverenitás megtámadására irányult, de "most ellenük fordítjuk azt."

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.