Pesti Srácok

Koronavírus – Belgium leáll a korlátozások enyhítésével

null

A belga nemzetbiztonsági tanács szerdán úgy döntött, hogy egyelőre nem engedélyezi a koronavírus fékentartását szolgáló korlátozások további lazítását – írja a helyi sajtó.

Sophie Wilmes miniszterelnök a tanácsülést követő sajtótájékoztatón elmondta, hogy az eredetig 5 szakaszra tervezett korlátozásenyhítések mégsem léphetnek az utolsó fázisba, mivel már július eleje óta észlelhető, hogy a vírus új erőre kapott, és ismét egyre gyorsabban terjed. A kormányfő hozzátette: a döntést jövő héten felülvizsgáljak, amikor már pontosabb képet kapnak a járvány helyi terjedéséről.

– figyelmeztetett. Wilmes arra is emlékeztetett, hogy a maszk viselése immáron kötelező minden üzletben és olyan zárt helyiségben, ahol egyszerre több ember is tartózkodik.

PestiSracok facebook image

– hangsúlyozta. A külföldi nyaralásokkal kapcsolatban elmondta, hogy mindenhol és minden esetben is be kell tartani a higiéniai és távolságtartással kapcsolatos előírásokat, mert a vírus külföldön is ugyanaz a vírus marad. Kiemelte, hogy a járványmutatók ismét egyértelműen a rossz irányba mutatnak, és az újabb általános lezárások és leállások elkerülése érdekében a megelőzésre kell koncentrálni. Hozzátette azonban, hogy ha a helyzet ismét komolyra fordul, a belga kormány kész újra szigorú korlátozásokat elrendelni.

Az ország flamand régiójában 4907, a vallon tartományban 3392, míg Brüsszelben 1489 aktív fertőzöttet tartanak számon. A 11,5 millió lakosú országban közel 9800-an haltak már bele a kórba, illetve 62 802 ember kapta el a fertőzést.

Forrás: MTI

Ajánljuk még