Pesti Srácok

Koronavírusos a brazil elnök

Koronavírusos a brazil elnök

Pozitív lett a koronavírus-tesztje Jair Bolsonaro brazil elnöknek, ezt ő jelentette be újságíróknak kedden. Az elnököt azután tesztelték, hogy jelentkeztek nála a vírus tünetei, például a magas láz - írja a FoxNews.

Ismét tesztelték Jair Bolsonaro brazil elnököt hétfőn az új koronavírusra, miután helyi sajtójelentések szerint az akár súlyos tüdőgyulladással is járó Covid-19 betegséghez hasonló tünetei voltak. Bolsonaro a brazíliavárosi elnöki palota előtt gyülekező híveinek arról számolt be, hogy kórházi kivizsgáláson volt, ahol koronavírus-tesztet is végeztek nála. Mint mondta, a vizsgálatok szerint tiszta a tüdeje.

A vizsgálat eredménye szerint azonban a brazil elnök is megfertőződött. A Guardian beszámolója szerint Bolsonaro újságírók előtt erősítette meg, hogy fertőzött.

Jair Bolsonaro brazil elnök kezdettől megkérdőjelezte az új koronavírus okozta járvány súlyosságát, "kisebb influenzának" titulálta a betegséget. Azzal vádolta a szövetségi államok kormányait, amelyek kijárási korlátozásokat léptettek életbe, hogy hatalmának megingatása érdekében nagyítják fel a fertőzések és a halálesetek számát. Szerinte a gazdasági válság miatt többen halnak majd meg, mint a járványban. A hétvégén több tömegrendezvényen is részt vett, a többi között az amerikai nagykövettel is találkozott a július 4-i amerikai függetlenség napi ünnepség alkalmából.

Bolsonaro első - márciusban elvégzett - koronavírus tesztje negatív volt. Ez azt követően vált szükségessé, hogy több tanácsdója szervezetében is kimutatták a vírust, miután Donald Trumppal találkoztak az amerikai elnök floridai Mar-a-Lago üdülőjében. Latin-Amerika legnagyobb, 210 millió lakosú országában eddig 1 millió 623 ezer 284 fertőzöttet és 65 487 halálesetet regisztráltak.

Forrás: Fox News/Guardian/MTI; Fotó:MTI

PestiSracok facebook image

Ajánljuk még

„Rákos daganat” – Simonyi András és a KGB-hez sorolt DIVSZ, avagy egy hálózati aranyifjú fantasztikus pályafutása

A Hálózat 2021 január 20.
Simonyi András ex-nagykövet különösen durva nyilatkozatot tett nemrégiben, amelyben „rákos daganatot” emlegetett. Pedig neki illene hallgatnia. Simonyi apja Dániában dolgozó „kereskedelmi tanácsos” volt a diktatúrában, a fiú nemzetközi iskolába járt, ahol remekül megtanult dánul és angolul. Bár egy kései interjú szerint már akkor rocker és lázadó volt, valójában hazatérve a KISZ-ben folytatta, elnyerte a támogatott fiataloknak járó AIESEC-ösztöndíjat, majd a Londonban megalapított, de a szovjetek által irányított DIVSZ munkatársa lett. Ma már tudjuk, hogy utóbbi a KGB alá tartozott. Ugyanitt dolgozott a mindig a talpára eső Fodros István vagy az az Elbert János, akit sokak szerint éppen a KGB tett el láb alól. Maga Simonyi tovább emelkedett, lázadóként az MSZMP-ben folytatta, a nyolcvanas években már az Állami Ifjúsági Bizottság „nemzetközi osztályának” vezetőjeként ment Bécsbe. Elképesztő, de rendszerszerű, hogy a NATO brüsszeli központja mellé akkreditált nagykövet lett belőle 1995-ben, hogy az szt-tiszt Medgyessy Péter miniszterelnökségének idejétől (2002) az egykori ősellenségnél, washingtoni nagykövetként folytassa. Érdekes, hogy van-e bizonyíték a beszervezettségére? Nem igazán, nem ettől volt a hálózat egyik megfutatott aranyifjúja.