Pesti Srácok

Másfélmilliárd forintból újulhatnak meg konyhák a gyermekétkeztetésben (videó)

Másfélmilliárd forintból újulhatnak meg konyhák a gyermekétkeztetésben (videó)

A gyermeknevelés támogatása a járványügyi készültség alatt sem állhat le, ezért az idén is 1,5 milliárd forintnyi támogatást vehetnek igénybe az önkormányzatok a gyermekétkeztetés fejlesztésére – jelentette be Varga Mihály a közösségi oldalára szerdán feltöltött videóban.

A pénzügyminiszter kiemelte: a pályázat keretében konyhák, étkezők felújítására, fejlesztésére, vagy akár új konyhák létesítésére is lehetőség van.

– tette hozzá. A Pénzügyminisztérium pályázatával 2015 óta nyílik lehetőségük az önkormányzatoknak állami támogatást igényelni ahhoz, hogy az általuk fenntartott, gyermekétkeztetést biztosító helyiségeket felújítsák. A pályázat idei fordulójában az elsődleges cél továbbra is a bölcsődei vagy óvodai konyhák fejlesztése. 2020-ban a nagyobb volumenű beruházásokra és a folyamatosan növekedő építőipari költségekre tekintettel a maximálisan igényelhető támogatási összeg emelkedett. Új főzőkonyha, illetve meglévő konyha fejlesztéséhez a korábbi 40 millió forinthoz képest az idén 100 millió forintra lehet pályázni. A pályázatok benyújtásának határideje: 2020. augusztus 13. A pályázatot elektronikus úton lehet benyújtani.

PestiSracok facebook image

Forrás: Facebook, MTI; Fotó: MTI/Czeglédi Zsolt (illusztráció)

Ajánljuk még

Bűnismétlésbe bukhat bele a Fortress-es álbróker – Ezúttal saját ügyvédjét és a Duna Plaza eladóit húzta le

Exkluzív 2023 október 19.
Újabb károsultak tettek feljelentést a hírhedt Fortress-es Sz. Zsolt ellen (korábbi nevén F.-Sz. Zsolt), aki 2012 és 2014 között a vád szerint tízmilliárd forinttal károsított meg több mint kétezer embert. Bár jogi játszmák által akár még 20 évig elhúzódhat évek óta tartó büntetőpere, most mégis visszakerülhet a rácsok mögé, annak ellenére, hogy már leülte előzetesben a törvény által meghatározott felső határt, a három évet. Azok a károsultak, akik a PestiSrácok.hu-nál jelentkeztek és büntetőfeljelentést is tettek a rendőrségen, egytől egyig új átvertek: mindegyiküket az idei évben rövidítette meg a férfi több millióval. Ezt pedig úgy hívják: bűnismétlés, ami a kényszerintézkedések elrendelésének egyik különös feltétele.