Pesti Srácok

NATO-főtitkár: A tagországoknak teljesíteniük kell a védelmi kiadásokat érintő vállalásaikat

NATO-főtitkár: A tagországoknak teljesíteniük kell a védelmi kiadásokat érintő vállalásaikat

A világban jelentkező új kihívások leküzdése érdekében a NATO tagállamainak növelniük kell katonai erejüket, teljesíteniük kell a védelmi kiadásokat érintő vállalásaikat, a szövetségnek pedig politikailag egységesebbé kell válnia – jelentette ki Jens Stoltenberg NATO-főtitkár Brüsszelben, Janez Janša szlovén miniszterelnökkel folytatott csütörtöki megbeszélését követően.

Stoltenberg online sajtótájékoztatóján aláhúzta: a koronavírus-járvány okozta kihívások továbbra is jelen vannak, és el kell kerülni, hogy az egészségügyi válság biztonsági válsággá alakuljon.

– fogalmazott. A főtitkár reményét fejezte ki, hogy Szlovénia folytatja a védelmi kiadások növelésére tett vállalásainak teljesítését, ami – szavai szerint – hozzájárul a szövetség hatékonyságának megőrzéséhez.

PestiSracok facebook image

A tagállamok 2014 szeptemberében arra vállaltak kötelezettséget, hogy bruttó hazai termékük (GDP) két százalékát védelmi kiadásokra fordítják, azon belül pedig 20 százalékot haderőfejlesztésre.

Stoltenberg kijelentette: a védelmi kiadások növelése nemcsak Szlovénia számára fontos, hanem a transzatlanti kapcsolatok és a politikai egység megerősítése érdekében is, mivel bizonyítja, hogy a szövetségesek komolyan veszik a terhek megosztását. Hozzátette: arra számít, hogy Szlovénia a többi szövetséges országgal együtt folytatja a védelmi kiadások növelését a járvány okozta kihívások ellenére is.

Janez Janša szlovén miniszterelnök elmondta: kormányának a védelmi kiadásokkal kapcsolatos tervei különböznek a korábbi elképzelésektől, amit az bizonyít, hogy külön törvény biztosítja a katonai beruházások megvalósítását. Kiemelte: Szlovénia 780 millió eurót szán hadseregének fejlesztésére az elkövetkezendő hat évben. A finanszírozás jobb munkakörülményeket fog teremteni a katonáknak, meg fogja erősíteni a nemzeti védelmi képességeket, valamint hozzájárul a NATO-tevékenységek mellett vállalt kötelezettségek teljesítéséhez. Aláhúzta: országa erősíti együttműködését a NATO-val, valamint az Európai Unióval a koronavírus leküzdését célzó törekvések sikere érdekében.

Forrás: MTI; Fotó: MTI/AP/Pablo Martinez Monsivais

Ajánljuk még

Mr. Trianon, a brit gazember aknamunkáját tétlenül nézte a korabeli magyar elit – Raffay Ernő, Balogh Zsuzsa, Vajda Miklós és sokan mások a búcsú-Polbeatben

‎Polbeat 2023 július 1.
Mr. Trianon - Scotus Viator, a magyarok legnagyobb ellensége címmel jelentetett meg könyvet Raffay Ernő történész. Erről a kötetről, Magyarország Trianon előtti lejáratásának és bomlasztásának ma is érvényes tanulságairól, a nemzetellenes belső ellenség aknamunkájáról beszélgettünk a szerzővel, illetve meghívott vendégeinkkel Vajda Miklóssal, a Paláver hallgatói klub doyenjével, Balogh Zsuzsa üzletasszonnyal, civil nemzeti közösségépítővel, Gyulai Györggyel, a Napról-napra Trianon című kötet alkotójával, Jeney János térképésszel, a nagy trianoni térképhamisítás tudományos leleplezőjével és törzsközönségünk "vezérkérdezőjével", Lukács Lászlóval. A rendhagyó, reméljük csak átmenetileg búcsú-Polbeatet Huth Gergely és Stefka István vezette.

Évek óta nyomasztanak bennünket a Birodalom tényellenőrei, de a Századvég most visszavág nekik (Polbeat-videó)

‎Polbeat 2025 március 14.
Egyfajta kifordított A Birodalom visszavágnak lehetünk szemtanúi, hiszen a Századvég új Tényellenőr.hu-ja épp a birodalomnak vág vissza - vezette fel a legutóbbi Polbeat-beszélgetést Huth Gergely, aki Both Hunort, az új elemző csapat és internetes portál vezetőjét, illetve Béky Zoltánt, a Századvég vezető jogászát kérdezte, Stefka István közreműködésével. Both elmagyarázta: a globalista erők épphogy az álhírek terjesztéséhez használják a fizetett "tényellenőr csapataikat" és elég nagy sikerrel jártak világszerte a negatív kampányaikkal, hangulatkeltéseikkel. E fegyverük kifejezetten a nemzeti szuverenitás megtámadására irányult, de "most ellenük fordítjuk azt."

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.