Pesti Srácok

Netanjahu lemondását követelték tüntetők Jeruzsálemben

Netanjahu lemondását követelték tüntetők Jeruzsálemben

Benjámin Netanjahu miniszterelnök lemondását követelték a kormányfői rezidenciától az izraeli törvényhozás, a kneszet épületéhez vonuló tüntetők Jeruzsálemben kedden.

A mélyülő koronavírus-válság és a korrupciós vádak miatt a rezidenciánál már szinte mindennapos tüntetést csaknem harminc szervezet közösen hirdette meg, köztük a vendéglősök szervezete is. Ők éttermeik nyitvatartását követelik, vagy bezárásuk esetén méltányos kompenzálást. Ingyen vacsorával fogadták "ez nem az utolsó vacsora" jelszóval a nagyrészt fiatal demonstrálókat. A tiltakozás legfőbb szervezői az évek óta tüntető, főként maszkról és pólókról felismerhető "idősek", a koalíciós kormány megalakulása után szárnyat bontott, korrupcióellenes "fekete zászlós mozgalom", amelyet elsősorban középkorúak alkotnak, és az elmúlt hetekben létrejött, fiatalokat tömörítő "piros kendős-maszkos" csoport voltak.

A rezidenciánál néhány napja sátrat vert egy Netanjahut támogató néhány fős csoport is, amely a kormányfő politikáját méltatja hangszórók segítségével. A vacsora után a több ezer maszkot viselő emberből álló menet hangos dobolással, dudálással és Netanjahut távozásra felszólító rigmusokkal a törvényhozáshoz vonult rengeteg motoros és gyalogos rendőr kíséretében. A kneszet előtt is hatalmas hangzavart okoztak, szándékosan megzavarva a törvényhozás munkáját. A keddi tüntetés közvetlen kiváltó oka egy új "korona-törvénytervezet", amely rendkívüli jogkörökkel, közte az általános vesztegzár elrendelésének és a tüntetések korlátozásának lehetőségével ruházza fel a miniszterelnököt. Ez a törvény korlátozná a kormány intézkedéseinek felülbírálatában a kneszet jogait, ami a tüntetésre felszólító szervezetek szerint nem demokratikus, mert megszüntetné az ellenőrzést a kormányfő és a kormány fölött.

Délután a közszolgálati rádió jelentése szerint több ezren tiltakoztak Haifán is, mintegy 150 arab és zsidó vendéglős együttes szervezésében. Ők azért demonstráltak és követelték a kormány lemondását, mert az utóbbi hetekben több alkalommal be kellett zárniuk vendéglőiket, majd később mégis megnyithatták kapuikat, és követhetetlennek vélik a kormány politikáját. Izrael igen sikeresen, bár a vesztegzár miatt súlyos anyagi áldozatokkal vészelte át a koronavírus-járvány első hullámát, amely után már júliusban ismét teljes erővel felütötte fejét a kór. Ennek oka részben a gyors, nem eléggé ellenőrzött és fokozatos nyitás, részben a fertőzési láncok feltárásának elmulasztása, a tesztelés csökkentése, és az ultraortodox vírushordozók zsúfolt otthonaikban hagyása, nem megfelelő elhelyezése volt, ami nagycsaládjaiknál a fertőzés szétterjedéséhez vezetett.

PestiSracok facebook image

A második, júliusi hullám nyomán jelenleg 21 százalék fölé emelkedett a munkanélküliség, s a korábbi 60 felettiről 30 százalék alá esett a kormányfő pozitív megítélése a közvélemény-kutatások szerint. A 9 milliós Izraelben kedden 30 ezer fölé emelkedett az aktív fertőzöttek száma. Súlyos betegek 256-an, 77-en vannak lélegeztetőgépen, és összesen 424-en vesztették életüket a koronavírus miatt.

Forrás: MTI, kiemelt kép: MTI/EPA/Atef Szafadi

Ajánljuk még

A patriotizmus maga a lázadás - Lajkó Fanni és Szűcs Gábor a Polbeatben

‎Polbeat 2024 december 16.
A mai világ arról szól, hogy egyáltalán ne legyenek nemzetek, ebben pedig a patriotizmus eszméje maga a lázadás. Nemigen maradt olyan uniós tagállam, ahol annyira hazaszeretők az emberek, mint mi, magyarok. Szerencsések vagyunk, hiszen Nyugat-Európában már kevert a társadalom, s lényegében nincs az embereknek nemzettudata - mondta a Polbeat című műsorunkban Lajkó Fanni, jogász az Alapjogokért Központ elemzője, aki másik vendégünkhöz, Szűcs Gábor jogász-elemzőhöz hasonlóan a Nemzeti Ellenállás Mozgalom alapító tagja. Szűcs Gábor ugyanerről így fogalmazott: nem elég önmagában, ha politikusok állnak ki egy ügy mellett, "nekünk is meg kell mutatni, hogy mi a fontos, mert a mi életünkről van szó". Huth Gergely kérdéseire elhangzott az is: Magyar Péter csak epizódszereplő lehet, előbb-utóbb el fog bukni és ezt ő is érzi.

Így árulták el az 1956-os szabadságharcot és a magyar rendszerváltozást az amerikaiak - Molnár Tamás a Polbeatben (videó)

‎Polbeat 2022 október 23.
Százmillió halott van a kommunizmus mögött, kivel akartok ti kiegyezni? - Molnár Tamás képzőművész és antikommunista ellenálló, a 2006. őszi tüntetések szóvivőjének elhíresült mondata ez, aki a Polbeat legutóbbi felvételén Huth Gergellyel és Stefka Istvánnal beszélgetve döntött le egy sor tabu(témát), amikor közösen felelevenítettük azt, hogy az amerikaiak hogyan árulták el 1956-ot, majd a magyar rendszerváltozást is, hiszen akkor is és a nyolcvanas évek végén is kiegyeztek a Szovjetunióval.