Pesti Srácok

Nyilvánosságra hozták az idei felsőoktatási ponthatárokat

Nyilvánosságra hozták az idei felsőoktatási ponthatárokat

Nyilvánosságra hozták csütörtök este az idei felsőoktatási felvételi ponthatárokat; ezzel eldőlt, hogy a több, mint 91 ezer jelentkező közül az általános eljárásban hányan kerülnek be egyetemre, főiskolára. A jelentkezők száma mintegy húszezerrel kevesebb, mint tavaly, amikor több, mint 112 ezren felvételiztek valamely felsőoktatási intézménybe. A ponthatárokra a felvi.hu-n kereshet rá szakonként az érdeklődő.

A legalább húsz főt felvett szakok közül a legmagasabb ponthatár a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Államtudományi és Nemzetközi Tanulmányok Kar nemzetközi biztonság- és védelempolitikai képzésénél volt, ahová 445 pontot kellett összegyűjteni. Szintén kifejezetten magas (433) volt a ponthatár a BME Gépészmérnöki Kar mechatronikai mérnöki képzésénél is. A képzeletbeli dobogó harmadik fokára a Semmelweis Egyetem Egészségügyi Főiskolai Kar ápolás és betegellátás képzése került 430 ponttal – írja a Magyar Nemzet.

Tavalyhoz képest visszaesett a felsőoktatásba jelentkezők száma, de a fiatalok preferenciái nem változtak. Az ősszel kezdődő képzésekre ezúttal 91 460-an felvételiztek; közülük több, mint 81 ezren államilag támogatott helyre szerettek volna bekerülni és mintegy tízezren választottak fizetős képzést. A Felvi.hu adatai szerint a legkedveltebb intézmény még mindig az Eötvös Loránd Tudományegyetem, amelynek képzéseire 24 ezer jelentkező több, mint 43 ezer kérelmet adott be. A legtöbb hallgatót, 9918 jelentkezőt idén is az Eötvös Loránd Tudományegyetem vette fel, ezzel 2019-hez képest az intézmény megőrizte az első helyét, és a Debreceni Egyetem pedig ebben az évben is a második lett, ahol 6127 elsős kezdheti meg ősszel a tanulmányait. A tavalyi kilencedikről a negyedik helyre ugrott fel idén a Budapesti Gazdasági Egyetem, ahol 5667 új hallgató tanulhat tovább szeptembertől, a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetemre pedig csaknem 5 ezer hallgatót vettek fel. Az elmúlt években követett stratégiát folytatva idén is magas felvételi pontszámokat állapított meg az intézmény: az alapképzésekre felvett állami ösztöndíjas hallgatók átlagpontszáma 422 pont, az önköltséges formában felvettekkel együtt 418,7 pont – írja a Magyar Nemzet összefoglalója.

Forrás: MTI, Magyar Nemzet

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

Évek óta nyomasztanak bennünket a Birodalom tényellenőrei, de a Századvég most visszavág nekik (Polbeat-videó)

‎Polbeat 2025 március 14.
Egyfajta kifordított A Birodalom visszavágnak lehetünk szemtanúi, hiszen a Századvég új Tényellenőr.hu-ja épp a birodalomnak vág vissza - vezette fel a legutóbbi Polbeat-beszélgetést Huth Gergely, aki Both Hunort, az új elemző csapat és internetes portál vezetőjét, illetve Béky Zoltánt, a Századvég vezető jogászát kérdezte, Stefka István közreműködésével. Both elmagyarázta: a globalista erők épphogy az álhírek terjesztéséhez használják a fizetett "tényellenőr csapataikat" és elég nagy sikerrel jártak világszerte a negatív kampányaikkal, hangulatkeltéseikkel. E fegyverük kifejezetten a nemzeti szuverenitás megtámadására irányult, de "most ellenük fordítjuk azt."

Mr. Trianon, a brit gazember aknamunkáját tétlenül nézte a korabeli magyar elit – Raffay Ernő, Balogh Zsuzsa, Vajda Miklós és sokan mások a búcsú-Polbeatben

‎Polbeat 2023 július 1.
Mr. Trianon - Scotus Viator, a magyarok legnagyobb ellensége címmel jelentetett meg könyvet Raffay Ernő történész. Erről a kötetről, Magyarország Trianon előtti lejáratásának és bomlasztásának ma is érvényes tanulságairól, a nemzetellenes belső ellenség aknamunkájáról beszélgettünk a szerzővel, illetve meghívott vendégeinkkel Vajda Miklóssal, a Paláver hallgatói klub doyenjével, Balogh Zsuzsa üzletasszonnyal, civil nemzeti közösségépítővel, Gyulai Györggyel, a Napról-napra Trianon című kötet alkotójával, Jeney János térképésszel, a nagy trianoni térképhamisítás tudományos leleplezőjével és törzsközönségünk "vezérkérdezőjével", Lukács Lászlóval. A rendhagyó, reméljük csak átmenetileg búcsú-Polbeatet Huth Gergely és Stefka István vezette.