Pesti Srácok

Olajlétesítmények megtámadásával folytatódik a jemeni polgárháború

Olajlétesítmények megtámadásával folytatódik a jemeni polgárháború

A jemeni síita lázadók drónokkal és rakétákkal megtámadtak egy nagy olajlétesítményt a Szaúd-Arábia déli részén található Dzsizanban - közölte a húszik egyik katonai szóvivője hétfőn.

A húszik ellen harcoló, Szaúd-Arábia vezette arab koalíció korábban közölte, hogy megsemmisített négy rakétát és hat robbanó drónt, amelyeket a lázadók lőttek ki. Rijád nem számolt be arról, hogy találat ért-e bármilyen létesítményt. Az Aramco szaúdi olajvállalat egy napi 400 ezer hordó termelőkapacitású üzemet működtet a Vörös-tenger partján fekvő Dzsizanban, amely a jemeni határtól 60 kilométerre található. Jahja Szarea húszi katonai szóvivő elmondta, hogy szaúdi katonai létesítményeket és rakétavédelmi rendszereket vettek célba Hamisz Musaitban, illetve egyéb katonai célpontokat támadtak Abha, Dzsizan és Nadzsran területén. Szarea hozzátette, hogy a dzsizani ipari övezetben található olajlétesítményt is célba vették. Az összes említett település Szaúd-Arábia délnyugati részén található, közel a jemeni határhoz.

A húszik szócsövének számító al-Maszíra tévécsatorna szerint az arab koalíció több, a lázadók felügyelete alatt álló terület ellen hajtott végre légicsapást hétfőn. A húszik fokozták támadásaikat azóta, hogy május végén lejárt a koronavírus-járvány miatt életbe léptetett tűzszünet. Június végén a lázadók rakétái elérték a szaúd-arábiai fővárost, Rijádot. Jemenben 2014 augusztusa óta dúl polgárháború a kormányellenes síita húszik és a nemzetközileg elismert jemeni elnökhöz, a Rijádban tartózkodó Abed Rabbó Manszúr Hádihoz hű erők között. A lázadók ellen 2015 márciusában lépett hadba a kormánycsapatokat támogató arab koalíció Szaúd-Arábia vezetésével. A jemeni polgárháborúban több mint százezren vesztették életüket, és milliók váltak földönfutóvá. Az országban a világ legsúlyosabb humanitárius válsága alakult ki.

Forrás: MTI

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

Mr. Trianon, a brit gazember aknamunkáját tétlenül nézte a korabeli magyar elit – Raffay Ernő, Balogh Zsuzsa, Vajda Miklós és sokan mások a búcsú-Polbeatben

‎Polbeat 2023 július 1.
Mr. Trianon - Scotus Viator, a magyarok legnagyobb ellensége címmel jelentetett meg könyvet Raffay Ernő történész. Erről a kötetről, Magyarország Trianon előtti lejáratásának és bomlasztásának ma is érvényes tanulságairól, a nemzetellenes belső ellenség aknamunkájáról beszélgettünk a szerzővel, illetve meghívott vendégeinkkel Vajda Miklóssal, a Paláver hallgatói klub doyenjével, Balogh Zsuzsa üzletasszonnyal, civil nemzeti közösségépítővel, Gyulai Györggyel, a Napról-napra Trianon című kötet alkotójával, Jeney János térképésszel, a nagy trianoni térképhamisítás tudományos leleplezőjével és törzsközönségünk "vezérkérdezőjével", Lukács Lászlóval. A rendhagyó, reméljük csak átmenetileg búcsú-Polbeatet Huth Gergely és Stefka István vezette.

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.