Pesti Srácok

Orbán: Ellen kell állni annak a nyomásnak, hogy ellenőrizetlenül engedjünk be embereket az országba

Orbán: Ellen kell állni annak a nyomásnak, hogy ellenőrizetlenül engedjünk be embereket az országba

A siker kulcsa bennünk van, hiszen a járvány első hullámával szemben győzelmet arattunk, de ez csak szakaszgyőzelem – nyilatkozta Orbán Viktor a szokásos péntek reggeli, a Kossuth Rádiónak adott interjújában. A kormányfő szerint ha Magyarország nem engedi, hogy a koronavírus-járvány ismét "felszaladjon", ha "észnél van a határvédelemnél", ha támogatja a beruházásokat és a munkahelyteremtést, és nem engedi, hogy "baleknak" nézzék Nyugaton, akkor megerősödve kerülhet ki a válságból.

A miniszterelnök szerint okos döntést kell hozni, hogy hol fogunk nyaralni, ezért idén inkább a Balatont kell választani a tenger helyett. Szerinte ellen kell állni annak a nyomásnak, hogy ellenőrizetlenül engedjünk be embereket az ország területére.

Még keményebb határvédelem

PestiSracok facebook image

– értékelt a miniszterelnök.

– mondta.

– tette hozzá.

– mondta a kormányfő.

Magyarország békét akar

A kormányfő a migrációval kapcsolatban kiemelte, hogy Közép-Európában a hatalom nem engedheti el a rendőrök kezét. Orbán Viktor felidézte, hogy korábban Röszkénél, a határ mentén is voltak zavargások, most pedig Bécsben és Stuttgartban is zavargások, bandaháborúk voltak, ezért, ha Magyarország békét akar, fel kell lépnie a migráció ellen.

– hangsúlyozta a kormányfő. A gazdasági helyzettel kapcsolatban a kormányfő kitért arra is, hogy a magyarok azt gondolják, nyugaton biztos jobban mennek a dolgok, de ez nem így van. Hozzátette, hogy Magyarországon vagy például Csehországban a gazdaság most sokkal rendezettebb, versenyképesebb.

Felszállóágban vagyunk

Orbán Viktor szerint hazánk ma a nyugathoz képest felszállóágban van. A miniszterelnök hangsúlyozta, hogy számos európai állam bajban van. Példaként említette többek között az olasz, francia, spanyol és görög gazdaság helyzetét. Megjegyezte, hogy ezek a gazdaságok nem versenyképesek, nem tudják megtermelni azt az összeget, amit elköltenek, márpedig az a jó, ha egy ország nem költ többet, mint amennyit képes megkeresni. A kormányfő azt is kiemelte, hogy hazánk nem léphet erre az útra, nem szabad eladósítani az országot.

– hangsúlyozta a miniszterelnök. Brüsszel és Magyarország viszonyával kapcsolatban elmondta: most éles viták zajlanak.

– szögezte le, és azt is hangsúlyozta, hogy erkölcsileg is vállalható megállapodásra van szükség. Az elfogadás előtt álló költségvetésről azt mondta, hogy stabil alapokon áll. Most a munkahelyvédelmi csatát kell megnyerni a kormányfő szerint.

– fogalmazott.

A kormány a baloldali értékeket is képviseli

A kormányfő arról is beszélt, hogy nem tudja, hogy mit csinál a baloldal.

– mondta Orbán Viktor.

– szögezte le. A kormányfő szerint a félelemre apellálva próbál politikai hasznot elérni az ellenzék.

– tette hozzá. Szerinte ezek olyan lépései a baloldalnak, amik követhetetlennek. Rámutatott, hogy a hazai baloldal nem képviseli a hagyományos baloldali értékeket, hiszen támogatniuk kellene a béremeléseket, a nyugdíjasokat; ezzel szemben, amikor hatalmon voltak, elvették tőlük a pénzt.

– fejtette ki a kormányfő, aki szerint a hagyományos baloldali értékeket is képviseli most a kormány.

A nemzetállamok összefogásának a korszaka

Felidézte, hogy a második világháború végén a Németországtól nyugatra lévő országok triumfáltak, míg ma Németország a legerősebb, és Közép-Európa erősödik. Ma már azt várják ettől a régiótól, hogy egész Európát kihúzza a bajból.

– hangsúlyozta. Orbán Viktor szerint Brüsszel birodalomépítő lépésekkel próbálkozik most, pedig hagynia kellene, hogy a nemzetállamok összefogásának a korszaka jöjjön el.

– szögezte le.

Magyarország a magyaroké

Orbán Viktor hangsúlyozta, hogy a magyarok nem akarják, hogy hazánkban migránsok legyenek.

– mondta. Arra is rávilágított, hogy azok az országok, ahol most a migrációból fakadó feszültségek teret nyertek, mind gyarmatosítók voltak. Orbán Viktor kiemelte:

Ajánljuk még

Mr. Trianon, a brit gazember aknamunkáját tétlenül nézte a korabeli magyar elit – Raffay Ernő, Balogh Zsuzsa, Vajda Miklós és sokan mások a búcsú-Polbeatben

‎Polbeat 2023 július 1.
Mr. Trianon - Scotus Viator, a magyarok legnagyobb ellensége címmel jelentetett meg könyvet Raffay Ernő történész. Erről a kötetről, Magyarország Trianon előtti lejáratásának és bomlasztásának ma is érvényes tanulságairól, a nemzetellenes belső ellenség aknamunkájáról beszélgettünk a szerzővel, illetve meghívott vendégeinkkel Vajda Miklóssal, a Paláver hallgatói klub doyenjével, Balogh Zsuzsa üzletasszonnyal, civil nemzeti közösségépítővel, Gyulai Györggyel, a Napról-napra Trianon című kötet alkotójával, Jeney János térképésszel, a nagy trianoni térképhamisítás tudományos leleplezőjével és törzsközönségünk "vezérkérdezőjével", Lukács Lászlóval. A rendhagyó, reméljük csak átmenetileg búcsú-Polbeatet Huth Gergely és Stefka István vezette.

Évek óta nyomasztanak bennünket a Birodalom tényellenőrei, de a Századvég most visszavág nekik (Polbeat-videó)

‎Polbeat 2025 március 14.
Egyfajta kifordított A Birodalom visszavágnak lehetünk szemtanúi, hiszen a Századvég új Tényellenőr.hu-ja épp a birodalomnak vág vissza - vezette fel a legutóbbi Polbeat-beszélgetést Huth Gergely, aki Both Hunort, az új elemző csapat és internetes portál vezetőjét, illetve Béky Zoltánt, a Századvég vezető jogászát kérdezte, Stefka István közreműködésével. Both elmagyarázta: a globalista erők épphogy az álhírek terjesztéséhez használják a fizetett "tényellenőr csapataikat" és elég nagy sikerrel jártak világszerte a negatív kampányaikkal, hangulatkeltéseikkel. E fegyverük kifejezetten a nemzeti szuverenitás megtámadására irányult, de "most ellenük fordítjuk azt."