Pesti Srácok

Orbán: Ma Magyarországon minden van, ami a védekezéshez kell

null

Orbán Viktor miniszterelnök szokásos, heti, a Kossuth Rádiónak adott interjújában beszélt az aktuális járványügyi helyzetről és az augusztus 15-e utáni korlátozásokra vonatkozó kérdésekről. A miniszterelnök kiemelte, hogy a magyar egészségügy a vírus első hullámában Európa egyik legjobbjaként teljesített. A gazdaságvédelemről szólva a kormányfő kiemelte, hogy az álláshelyek újrateremtésére vonatkozó vállalásuk a legfrissebb foglalkoztatási adatok szerint sikerrel teljesül. A miniszterelnök pedig beszélt a várható uniós forrásokról, amelyekről leszögezte, hogy azok nem könyöradományok, hanem méltányos visszatérítések azokból az összegekből, amit mások hazánkban termelnek meg és visznek ki az országból.

A kormányfő a várható második hullámról szólva elmondta, hogy

Addig is a kormány folyamatosan dolgozik, így megemlítette, hogy Pintér Sándor belügyminiszter és Kásler Miklós, az emberi erőforrások minisztere kíséri figyelemmel a járványhelyzet alakulását. Az operatív törzs munkájáról szólva a kormányfő elmondta, hogy minden héten kedden ad majd javaslatot a testület a kormánynak, a döntések pedig péntekenként lépnek majd hatályba. Orbán Viktor azonban leszögezte, hogy ma Magyarországon minden van, ami a védekezéshez kell. Emellett pedig megemlítette, hogy az egyébként lenézett egészségügyünk Európában a legjobbként vizsgázott a járvány során.

PestiSracok facebook image

NE VÁLLALJUNK FELESLEGES KOCKÁZATOT

A kormány augusztus 15-e utáni korlátozásokra vonatkozó döntéséről szólva a miniszterelnök megjegyezte, hogy a jelenlegi helyzetben nem ésszerű vállalni azt a kockázatot, hogy a működő és biztonságot garantáló szabályokon módosítsunk.

– fogalmazott. Orbán Viktor emlékeztetett, hogy a kormány elkülönített 5,3 milliárd forintot a könnyűzene képviselőinek megsegítése céljából. Megjegyezte, hogy az előterjesztések olvasása közben ismerte fel maga is, hogy ezekhez a színpadi produkciókhoz mekkora létszámú technikai személyzetre van szükség. Emellett rávilágított, hogy a sokak szívének kedves cigányzene képviselői is megsegítésre kerülnek az elkülönített 5 milliárdos csomagból.

KANYARBAN ELŐZNI

Kérdésre reagálva a kormányfő elmondta, hogy gazdasági kérdésekben rendszeresen egyeztet Matolcsy Györggyel, akit intellektuálisan bátor embernek nevezett. Elmondta, hogy magáévá tette a jegybankelnök azon gondolatát, amely a járvány miatt szükséges gazdasági válságkezelés fundamentumává a "kanyarban történő előzést" állítja. Orbán Viktor elmondta, hogy a kormány által az utóbbi hónapokban folytatott gazdaságvédelmi programok pár éven belül éppen ezért fantasztikus eredményekkel fognak járni. Az aktuális helyzetről szólva pedig a miniszterelnök kijelentette, hogy a kormány ígéretét gyakorlatilag be is tartotta, ugyanis a foglalkoztatottsági adatok szerint sikerült újrateremteni a vírus által elveszett munkahelyeket. Bár a foglalkoztatásra vonatkozó adatokat Orbán Viktor egy dzsungelhez hasonlította, rengeteg mutatóval, de megjegyezte, hogy az egyértelműen kitűnik a kormány vállalásának teljesítése.

UNIÓS FORRÁSOK

Orbán Viktor leszögezte, hogy az uniós támogatásokat nem lehet könyöradománynak tekinteni, az ugyanis a mi pénzünk, amelyet a nyugatiak itt termelnek meg, visznek ki, majd ebből kapunk vissza egy méltányos összeget. A kormányfő emlékeztetett ugyanis, hogy hazánk piacnyitása, az a lehetőség, hogy ide védővámok nélkül hozhatók termékek, vagyis versenyre kelünk más gazdaságokkal, mind olyan körülmények, amelyek itt megtermelt pénztömeget vonnak el Magyarországról, és az uniós támogatások ilyen módon méltányos visszatérítésként értelmezhető összegek.

Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.