Pesti Srácok

Bravó! - Orbán Viktor gratulált Andrzej Duda győzelméhez

Bravó! - Orbán Viktor gratulált Andrzej Duda győzelméhez

Bravó – ezt írta Orbán Viktor a Facebook-oldalán, ahol egy Andrzej Dudával közös képet osztott meg. Mint arról beszámoltunk, a lengyel elnökválasztás vasárnapi második fordulójában újrázni tudott Andrzej Duda lengyel elnök.

A választási bizottság hétfő reggel, a szavazatok 99,97 százalékának összeszámlálása után közölte, hogy Andrzej Duda, a kormányzó Jog és Igazságosság (PiS) párt jelöltje a voksok 51,21 százalékát szerezte meg a vasárnapi második fordulóban, míg a fő ellenzéki erő, a Polgári Platform (PO) által vezetett koalíció jelöltje, Rafal Trzaskowski varsói főpolgármester a szavazatok 48,79 százalékát gyűjtötte össze. Az eddigi közzétett, nem hivatalos felmérések is Duda hozzávetőleg kétszázalékos előnyét jelezték. A választási bizottság elnök, Sylwester Marciniak közölte, hogy a hivatalos végeredmények egyelőre nincsenek, mivel néhány választási körzetből és külföldről még nem érkeztek meg a jegyzőkönyvek, de ezek az adatok érdemben már nem fognak változtatni a most közölt eredményeken. Az előzetes adatok szerint a részvételi arány magas, 68,12 százalékos volt. Marciniak felhívta a figyelmet arra, hogy a koronavírus-járvány és a nyári szabadságok ellenére volt magas a részvétel, ráadásul a vasárnap tartott második fordulóban még magasabb volt, mint a két hete tartott első fordulóban, amikor a szavazásra jogosultak 64,51 százaléka adta le voksát. A hivatalban lévő államfő a nem hivatalos adatok ismeretében, a csekély különbség ellenére már vasárnap este győzelmet hirdetett.

– hangoztatta Duda a fővárostól, Varsótól 60 kilométerre északra található Pultusk városában egy rendezvényen támogatói előtt, miután az exit pollt közzé tették.

A hivatalban lévő elnök kihívójának, Trzaskowskinak is gratulált eredményéhez, és azt hangoztatta, hogy elnöki hivatala továbbra is nyitott lesz az eltérő nézeteket és meggyőződést valló emberek irányába. A törvények szerint a választási bizottságnak az urnák zárása után 48 órával kell közzétennie a hivatalos végeredményeket. Erre várhatóan hétfő este vagy kedd reggel kerül sor.

https://www.facebook.com/orbanviktor/photos/a.10151703698051093/10158417243931093/?type=3

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

Miből vette? – Borbély Lénárd közel kétszázmilliós építkezése miatt tett feljelentést a csepeli Fidesz

Magyar ugar 2024 június 6.
Hűtlen kezelés miatt tett feljelentést Borbély Lénárd csepeli polgármester ügyei miatt Mohilla Tamás, a Fidesz helyi képviselőjelöltje. A feljelentés öt pontban sorolja fel a hűtlen kezelés gyanúját megalapozó tényeket, köztük azt, hogy miként építhetett Borbély – a feljelentés szerint legalább 180 millió forintot érő – pazar házat nemrég úgy, hogy hat év alatt az összes legális, bruttó (!) jövedelme 84 millió forint volt. Ugyancsak nehezményezik, hogy a Kozma István Magyar Birkózó Akadémia tervezett kollégiumának visszavett helyére felépített tenisz- és padelpályákra, a Borbélyhoz igen közel álló vállalkozónak felhúzott Kis-Duna-parti csúcskategóriás étteremre miért szórt el az önkormányzat 1,32 milliárd forintot, továbbá tavaly miért emelték meg önkormányzati felhatalmazás nélkül azoknak az önkormányzati cégeknek a büdzséjét közel egymilliárd forinttal, amelyek a polgármester imázsépítésében és kampányában is részt vesznek?

Húsz éve verték agyon Simon Tibort, a Fradi legendáját – Gyilkosai túl olcsón megúszták

Sport 2022 április 23.
Húsz éve, 2002. április 23-án hunyt el Simon Tibor 16-szoros válogatott labdarúgó, a Ferencváros legendás hátvédje. Az „elhunyt” szó persze sántít, hiszen a Fradi játékosát agyonverték. Magyar György, az egyik tettes védője korábban Szabó Gergő kollegánknak így foglalta össze az eseményeket: ezek a lények puszta szórakozásból vertek halálra egy menekülő, bocsánatot kérő és életéért könyörgő embert, majd ott hagyták saját vérében a flaszteren.