Pesti Srácok

Orbán Viktorral is tárgyal Annegret Kramp-Karrenbauer csütörtöki budapesti látogatásakor

null

Budapestre látogat csütörtökön Annegret Kramp-Karrenbauer német védelmi miniszter, a kormányzó Kereszténydemokrata Unió (CDU) elnöke – értesült a Magyar Nemzet több diplomáciai forrásból. A visegrádi országokat és Bulgáriát érintő körútja során kétnapos vizitre érkezik hazánkba a politikus asszony, aki megbeszéléseket folytat többek között Orbán Viktor miniszterelnökkel és Benkő Tibor honvédelmi miniszterrel is.

A védelmi miniszteri posztot éppen egy éve betöltő Annegret Kramp-Karren­bauer látogatásának célja a közép-euró­pai országokkal való együttműködés megerősítése, illetve az utóbbi években a különböző politikai viták által terhelt német–magyar viszony javításának a szándéka – mondták a Magyar Nemzetnek a már hivatkozott diplomáciai források. Mint írják, a budapesti vizit egyik fontos témája a CDU és a Fidesz kapcsolata, illetve a magyar kormánypártnak az Európai Néppárton belüli helyzete lehet, amelynek legnagyobb tagpártja a Kramp-Karrenbauer által vezetett CDU.

Úgy tudni, hogy a politikus asszony látogatásának előkészítésében kulcsszerepet vállalt, és emiatt Berlinbe látogatott Novák Katalin család- és ifjúságügyért felelős államtitkár, a Fidesz alelnöke, illetve a német kereszténydemokrata politikusokkal rendkívül jó és szoros kapcsolatokat ápoló Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter. Tárgyalásaik során eszmecserét folytattak mások mellett Wolfgang Schäubléval, a Bundestag elnökével, a nagy becsben tartott veterán CDU-politikussal. Németország és Magyarország gazdasági és védelmi kapcsolatai kivá­lóak, erre minden bizonnyal Annegret Kramp-Karrenbauer is utalást fog tenni budapesti látogatása alkalmával - írja a Magyar Nemzet.

Kiemelik, hogy utóbbi bizonyítékaként Magyarország a közel múltban több szerződést írt alá német hadiipari eszközök beszerzéséről: hazánk húsz H145 típusú helikoptert vásárolt, az elkövetkezendő években pedig 44 darab Leopard 2 típusú harckocsit, 24 Panzerhaubitze 2000-es önjáró ágyút, illetve légvédelmirakéta-vezetési rendszert tervez beszerezni Németországból.

PestiSracok facebook image

– mondta a Magyar Nemzetnek egy biztonságpolitikai szakértő. Nem véletlen az sem, hogy Magyarország új nemzetbiztonsági stratégiájában a szövetségesek listáján a második helyen szerepel Németország - írja a lap.

Rávilágítanak, hogy mindeközben a német–magyar politikai kapcsolatokat beárnyékolták az elmúlt évek politikai vitái, így a migrációs és menekültkérdésben képviselt eltérő álláspontok, vagy a magyar jogállamisággal kapcsolatos berlini bírálatok. A viták a CDU és a Fidesz viszonyára is rossz hatással voltak, Annegret Kramp-Karrenbauer tavaly a magyar kormánypárt kizárását követelte közös európai pártcsaládjukból, az Euró­pai Néppártból, miután Orbán Viktor tárgyalásokat folytatott a pártcsaládon kívüli olasz konzervatív Liga vezetőjével, Matteo Salvinivel, közvetlenül az európai parlamenti választások előtt. A Fidesz kizárása ismét felmerült idén áprilisban, amiért az Országgyűlés rendkívüli jogkörökkel ruházta fel a kormányt a koronavírus-járvány kezelése miatt. A lépést követően bírálatözön zúdult Magyarországra a balliberális nyugati-európai pártok és napilapok részéről - összegez a Magyar Nemzet cikke.

A német kritikus hangok azonban elhallgattak, amikor június közepén az Országgyűlés felkérte a kormányt a rendkívüli jogrend megszüntetésére.

– mondta el a lapnak Kiszelly Zoltán politológus a német–magyar együttműködésről.

Forrás: Magyar Nemzet, kiemelt kép: Facebook

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.