Pesti Srácok

Putyin: Moszkva és Kijev viszonya nem a Krím elcsatolása miatt romlott meg

null

Oroszország és Ukrajna viszonya nem a Krím orosz elcsatolása, hanem a Kijevben 2014-ben végrehajtott "államcsíny" miatt romlott meg - jelentette ki Vlagyimir Putyin orosz elnök a Rosszija 1 tévécsatornán vasárnaponként jelentkező Moszkva, Kreml, Putyin magazinműsorban.

- nyilatkozott Putyin, aki kifejezte meggyőződését, hogy két ország közötti feszültség előbb-utóbb megszűnik.

PestiSracok facebook image

- tette hozzá. Az 1954 óta Ukrajnához tartozó Krímet a 2014-ben az orosz hadsereg biztosítása mellett megtartott helyi népszavazás eredményére hivatkozva csatolták Oroszországhoz. Az ENSZ-tagállamok túlnyomó többsége nem ismeri el ennek a lépésnek a legitimitását. Dmitrij Peszkov, a Kreml szóvivője ugyanebben a műsorban azt mondta, hogy Kijev a minszki megállapodások elutasításával megfosztaná tárgyalási alapjától a délkelet-ukrajnai rendezési folyamatot. Ez szerinte se Berlinnek, se Párizsnak, se Moszkvának - a normalizálásról egyeztető "normadiai négyek" másik három tagjának - nem fog tetszeni. Úgy vélekedett, hogy dokumentum formájában újabb alapot létrehozni a tárgyalások számára rendkívül nehéz lenne. Kifejezte reményét, hogy a minszki megállapodások ukrán felmondása esetén sikerül majd elkerülni a konfliktus felforrósodását.

- mondta a szóvivő. Emlékeztetett arra, hogy Putyin korábban csalódottságának adott hangot a délkelet-ukrajnai rendezés dinamikájával kapcsolatban, mert Kijev sem a minszki megállapodásokat, sem pedig a "normadiai négyek" tavaly decemberi csúcstalálkozóján elfogadott döntéseket nem teljesítette, és - mint fogalmazott - "lényegében semmilyen haladás sincsen". Az azt feszegető kérdésre, hogy vajon Volodimir Zelenszkij ukrán elnök elvesztette-e kezdeti hitelét Putyinnál, Peszkov azt mondta: ebben az esetben "nem egy hitel- és pénzügyi rendszerről, hanem a Délkelet-Ukrajnában élő milliók sorsáról van szó". Emlékeztetett, hogy Zelenszkij a választási kampány során a Donyec-medence problémájának megoldását ígérte, ami Peszkov szerint csakis a minszki megállapodásokban vállalt ukrán kötelezettségek teljesítésével érhető el, ezen a téren pedig "semmilyen lépés" sem történ Kijev részéről. A szóvivő elismerte, hogy Putyint kellemetlenül érintette, amikor Zelenszkij lengyelországi látogatása során a Szovjetuniót a náci Németországgal egy kalap alá vette a második világháború kirobbantásának kérdésében.

Forrás: MTI, kiemelt kép: MTI/AP/Szputnyik/Alekszej Nyikolszkij

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.