Pesti Srácok

Semjén: Széchenyi Zsigmond az igaz magyar vadász ideáltípusa

Semjén: Széchenyi Zsigmond az igaz magyar vadász ideáltípusa

Széchenyi Zsigmond nemcsak a legnagyobb magyar vadász, de ő "a magyar vadász", annak ideáltípusa, aki pontosan mutatja, mi a különbség az igaz vadász és a puskás ember között – fogalmazott Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes pénteken, Balatongyörökön, a néhai vadász, író szobrának leleplezésekor.

Véleménye szerint a néhai gróf örök példa a mindenkori magyar vadászok számára, és ő az, akin keresztül a nem vadászok is megsejthetik, átérezhetik, hogy mit jelent vadásznak lenni.

– jelentette ki a politikus. Semjén Zsolt azt mondta: a természeti lét maga a vadászlét, hiszen mindannyiunk őse vadászott; ha nem tette volna, nem maradt volna életben, és most nem lennénk itt. Ennek az öröksége az a szenvedély, ami minden vadászban benne él. Emlékeztetett: amikor az ember létrehozta a kultúrát, az a kezdet kezdetén a vadászathoz kapcsolódott; elég, ha a rítusokra, a fegyverek díszítésére, az állatok ábrázolására gondolunk. Senki sem tudott olyan szépen írni a vadászati szenvedélyről, mint Széchenyi Zsigmond, aki a leghitelesebben boncolta az emberi természetben lévő vadászati szenvedélyt, annak gyökerét és mai meglétét. Egyben a bajor-osztrák-cseh-magyar vadászati kultúra megtestesítője, örököse is volt, könyvei pedig nem pusztán a vadászatok leírásai, hanem néprajzi, történelmi ismeretek például Afrikáról.

PestiSracok facebook image

– mondta.

– vélekedett Semjén Zsolt. Hozzátette: a vadász-író magyarsága példaértékű, hiszen a magyar nyelv szépségével zseniálisan tudott fogalmazni, hitvallását pedig jól mutatja, hogy itt maradt, nem ment el Nyugatra, pedig megtehette volna.

Széchenyi Zsigmond (1898-1967) Afrika-vadász, utazó, író kitelepítettként először a Tiszántúlra, majd 1951-ben befogadottként Balatongyörökre került, ahol 1959-ig élt. Alakját Orr Lajos szobrászművész formálta bronzba. Bíró Róbert, a település polgármestere a Balaton-parti móló tövében elhelyezett alkotás leleplezésekor elmondta: jövőre lesz 900 éve, hogy Balatongyörököt először említették írásban; az évfordulós ünnepi sorozat nyitánya is volt a szoboravatás.

Forrás: MTI

Ajánljuk még

Évek óta nyomasztanak bennünket a Birodalom tényellenőrei, de a Századvég most visszavág nekik (Polbeat-videó)

‎Polbeat 2025 március 14.
Egyfajta kifordított A Birodalom visszavágnak lehetünk szemtanúi, hiszen a Századvég új Tényellenőr.hu-ja épp a birodalomnak vág vissza - vezette fel a legutóbbi Polbeat-beszélgetést Huth Gergely, aki Both Hunort, az új elemző csapat és internetes portál vezetőjét, illetve Béky Zoltánt, a Századvég vezető jogászát kérdezte, Stefka István közreműködésével. Both elmagyarázta: a globalista erők épphogy az álhírek terjesztéséhez használják a fizetett "tényellenőr csapataikat" és elég nagy sikerrel jártak világszerte a negatív kampányaikkal, hangulatkeltéseikkel. E fegyverük kifejezetten a nemzeti szuverenitás megtámadására irányult, de "most ellenük fordítjuk azt."

Mr. Trianon, a brit gazember aknamunkáját tétlenül nézte a korabeli magyar elit – Raffay Ernő, Balogh Zsuzsa, Vajda Miklós és sokan mások a búcsú-Polbeatben

‎Polbeat 2023 július 1.
Mr. Trianon - Scotus Viator, a magyarok legnagyobb ellensége címmel jelentetett meg könyvet Raffay Ernő történész. Erről a kötetről, Magyarország Trianon előtti lejáratásának és bomlasztásának ma is érvényes tanulságairól, a nemzetellenes belső ellenség aknamunkájáról beszélgettünk a szerzővel, illetve meghívott vendégeinkkel Vajda Miklóssal, a Paláver hallgatói klub doyenjével, Balogh Zsuzsa üzletasszonnyal, civil nemzeti közösségépítővel, Gyulai Györggyel, a Napról-napra Trianon című kötet alkotójával, Jeney János térképésszel, a nagy trianoni térképhamisítás tudományos leleplezőjével és törzsközönségünk "vezérkérdezőjével", Lukács Lászlóval. A rendhagyó, reméljük csak átmenetileg búcsú-Polbeatet Huth Gergely és Stefka István vezette.