Pesti Srácok

Szándékosan gyújtották fel a nantes-i székesegyházat

null

Tűz ütött ki a nyugat-franciaországi Nantes székesegyházának belsejében szombaton - közölték a helyi tűzoltók. A lángok három ponton lobbantak fel.

A helyszínre hatvan tűzoltót vezényeltek. A polgármesteri hivatal egy tisztviselője, aki neve elhallgatását kérte, elmondta, hogy a Szent Péter és Szent Pál-székesegyházban reggel csaptak fel a lángok, és nem tudni, hogy mi okozta a tüzet. Később már 104 tűzoltó tartózkodott a helyszínen, hogy biztosítsák a lángok teljes elfojtását. A legfrissebb hírek szerint sikerült lokalizálni a tüzet. Tekintettel a tűz keletkezésének körülményeire, például arra, hogy a tűz három helyről indult ki, indokolt vizsgálatot indítani - mondta telefonon az AFP francia hírügynökségnek Pierre Sennes nantes-i bűnügyi vezető-ügyész. Hozzátette, hogy értesítették a bűnügyi rendőrséget, és tűzvédelmi igazságügyi szakértő érkezik Párizsból, hogy megvizsgálja a tűz keletkezési helyeit és a székesegyház elektromos berendezéseit. Pierre Sennes közölte, hogy szándékos gyújtogatás ügyében folyik a nyomozás. Mint mondta, korai még következtéseket levonni, mert sok vizsgálatot kell lefolytatni, amelyek során új tényeket tárhatnak fel. Egyelőre senkit sem gyanúsítanak - közölte még az ügyész.

A francia állami televízió felvételén az volt látható, hogy füst gomolyog a 15. századi gótikus épület homlokzatán, a két torony között, a rózsaablakon át. A székesegyházban 1972-ben komoly tűz volt. Tizenhárom évi restaurálás után 1985-ben adták át a felújított épületet. A mostani tűz tönkretette a székesegyház nagyorgonáját, és kitörtek a székesegyház homlokzatának festett üvegablakai, de a kár nem olyan súlyos, mint amitől eredetileg tartottak, a tűz nem érte el az épület tetőzetét. A nantes-i eset felidézi azt, hogy tavaly a párizsi Notre Dame-székesegyháznak - a francia főváros egyik jelképének - tetőzetét rombolta le tűz, és leomlott az épület huszártornya is. A történtek azzal fenyegettek, hogy az egész épület is romba dől.

PestiSracok facebook image

- írta Twitter-üzenetében Emmanuel Macron francia elnök, aki Brüsszelben tartózkodik az Európai Unió csúcstalálkozóján. Jean Castex miniszterelnök, valamint a kulturális és a belügyminiszter szombaton várhatóan a helyszínre látogat. 2015-ben egy másik nantes-i templom is kigyulladt: a Szent Donát-bazilikában az újjáépítési munkák során keletkezett tűz kis híján az épület teljes tetőzetét elpusztította.

Forrás: MTI

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.