Pesti Srácok

Szijjártó: Minden magyart biztonságban kell tudnunk

null

Minden magyar embert biztonságban kell tudnunk – jelentette ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter pénteken, Budapesten, azon a kitüntetési ceremónián, ahol azokat ismerték el, akik az elmúlt hónapokban részt vettek a bajba került magyarok hazahozatalában.

A miniszter kiemelte: Magyarország történetének legnagyobb repatriálási akciójában végzett munkájukért harminchárom külügyminisztériumi dolgozó vehetett át elismerést a Külgazdasági és Külügyminisztériumban. Hangsúlyozta: a minisztérium az elmúlt hónapokban 11 073 olyan magyar állampolgár hazajutását segítette, akik a koronavírus-járvány miatt külföldön rekedtek. Közölte: az elmúlt időben a minisztériumnak rendkívüli helyzetekkel kellett szembenéznie, és a munkatársaknak is rendkívüli rugalmasságról kellett tanúbizonyságot tenni.

– tette hozzá. Szijjártó Péter úgy vélte, a járványnak azonban még korántsincs vége, és a minisztérium továbbra is a "frontvonalon" fog harcolni a nemzetközi kihívások ellen. Azt mondta:

PestiSracok facebook image

Forrás/fotó: MTI