Pesti Srácok

Terrorizmus miatt emeltek vádat Evo Morales volt bolíviai elnök ellen

null

Vádat emelt és elfogatóparancsot adott ki a bolíviai ügyészség hétfőn a terrorizmussal gyanúsított Evo Morales volt elnök ellen - közölte az ABI bolíviai hírügynökség.

A vádak alapját olyan hangfelvételek képezik, amelyeken a volt államfő a tavalyi országos megmozdulások idején állítólag felszólította a helyi kokatermesztők vezetőjét, hogy híveivel zárja le a városokba vezető utakat. A volt elnök támogatói Morales kényszerű lemondását követően fontos bolíviai nagyvárosokba vezető útvonalakat torlaszoltak el, s ezeket a településeket légi úton kellett ellátni élelmiszerrel.

A 2006-ban hatalomra került politikus tavaly novemberben lemondott, miután az országon véres tiltakozások söpörtek végig, mert az ellenzék és az Amerikai Államok Szervezete szerint csalással nyert az októberben tartott elnökválasztáson. Morales először Mexikóba, majd Kubába, végül Argentínába menekült, ahol végül menekültstátuszt kapott. Bolívia vezetését Jeanine Anez, az ország ideiglenes államfője vette át. Morales ellen már tavaly év végén is kiadtak egy elfogatóparancsot, emellett eltiltották a korábbi elnököt a részvételtől a szeptember 6-án esedékes parlamenti választásokon.

Forrás: MTI

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.