Pesti Srácok

Több száz embert telepítettek ki a szombati esőzés miatt Zalában (Képek!)

Több száz embert telepítettek ki a szombati esőzés miatt Zalában (Képek!)

Zala megyében szombat estig négy településen mintegy 300 embert kellett otthonából kitelepíteni az előző este kezdődött esőzés és az azzal járó kiöntések, belvizek miatt. A megyében több utat és hidat elmosott a víz, egy település megközelíthetetlenné vált.

A Zala Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság összefoglalója szerint Galambokon a rendkívül nagy mennyiségű csapadék miatt kiöntött a település határában lévő halastó, ezért megelőzésképpen 60 családi házból 200 embert telepítettek ki. Zalamerenyén hasonló okok miatt 40 házból 83 embert vittek védett helyre. Liszóban a kiöntő patak okozta veszély miatt öt házból 20 embert telepítettek ki. A szomszédos Surdon négy lakóház hét lakójának kellett elhagynia otthonát. A katasztrófavédelem összesítése alapján szombat késő estig 89 helyszínen kellett beavatkozniuk a megye tűzoltóinak, többségében Zala megye déli részén, Nagykanizsán és térségében. A legtöbb helyre vízszivattyúzás, valamint kidőlt fák eltávolítása miatt riasztották őket.

A nagy esőzés miatt vízzel elárasztott és megrongálódott út Zalaszentjakabon 2020. július 25-én. Jobbról a Budapest-Nagykanizsa vasútvonal része látható. Fotó: MTI/Varga György

Az Útinform közlése szerint a Miháld és Nemesdéd közötti összekötő úton, Pat közelében elmosott közúti híd miatt Pat szombaton megközelíthetetlenné vált, Miháldot pedig Sand irányából lehet elérni. A Galambok és Bagola közötti összekötő úton, Zalaszentjakab közelében ugyancsak hidat mosott el a víz- és sárfolyam, ezért Miháldot ebből az irányból sem lehet megközelíteni.

PestiSracok facebook image
A nagy esőzés miatt vízzel elöntött utca a liszói templom előtt 2020. július 25-én. Az előző nap este óta lehullott jelentős mennyiségű csapadék miatt a Zala megyei Liszóban és Surdon víz alá kerültek az alacsonyabban fekvő házak, több családot kitelepítettek. Fotó: MTI/Varga György
A nagy esőzés miatt vízzel elárasztott út Zalaszentjakabon 2020. július 25-én. Fotó: MTI/Varga György

Lezárták a Marcali és Galambok közötti, valamint Kisrécsénél a Zalakomár és Nagykanizsa közötti összekötő utat, mert a vízátfolyás miatt járhatatlanná váltak. A Mávinform arról adott hírt vasárnap, hogy vízátfolyás miatt szünetel a vasúti forgalom a Nagykanizsa-Bajcsa szakaszon, ezért Nagykanizsa és Murakeresztúr között pótlóbuszra kell átszállni. A zalai és somogyi vonalakon a szombati viharkárok felszámolása után még két szakaszon vannak korlátozások: Beleg és Somogyszob, valamint Zalakomár és Nagykanizsa között is pótlóbuszok járnak.

Forrás: MTI; Kiemelt kép: MTI/Varga György

Ajánljuk még

Mr. Trianon, a brit gazember aknamunkáját tétlenül nézte a korabeli magyar elit – Raffay Ernő, Balogh Zsuzsa, Vajda Miklós és sokan mások a búcsú-Polbeatben

‎Polbeat 2023 július 1.
Mr. Trianon - Scotus Viator, a magyarok legnagyobb ellensége címmel jelentetett meg könyvet Raffay Ernő történész. Erről a kötetről, Magyarország Trianon előtti lejáratásának és bomlasztásának ma is érvényes tanulságairól, a nemzetellenes belső ellenség aknamunkájáról beszélgettünk a szerzővel, illetve meghívott vendégeinkkel Vajda Miklóssal, a Paláver hallgatói klub doyenjével, Balogh Zsuzsa üzletasszonnyal, civil nemzeti közösségépítővel, Gyulai Györggyel, a Napról-napra Trianon című kötet alkotójával, Jeney János térképésszel, a nagy trianoni térképhamisítás tudományos leleplezőjével és törzsközönségünk "vezérkérdezőjével", Lukács Lászlóval. A rendhagyó, reméljük csak átmenetileg búcsú-Polbeatet Huth Gergely és Stefka István vezette.

Évek óta nyomasztanak bennünket a Birodalom tényellenőrei, de a Századvég most visszavág nekik (Polbeat-videó)

‎Polbeat 2025 március 14.
Egyfajta kifordított A Birodalom visszavágnak lehetünk szemtanúi, hiszen a Századvég új Tényellenőr.hu-ja épp a birodalomnak vág vissza - vezette fel a legutóbbi Polbeat-beszélgetést Huth Gergely, aki Both Hunort, az új elemző csapat és internetes portál vezetőjét, illetve Béky Zoltánt, a Századvég vezető jogászát kérdezte, Stefka István közreműködésével. Both elmagyarázta: a globalista erők épphogy az álhírek terjesztéséhez használják a fizetett "tényellenőr csapataikat" és elég nagy sikerrel jártak világszerte a negatív kampányaikkal, hangulatkeltéseikkel. E fegyverük kifejezetten a nemzeti szuverenitás megtámadására irányult, de "most ellenük fordítjuk azt."