Pesti Srácok

Újabb álhírrel próbálkoztak lejáratni a Pénzügyminisztériumot: ezúttal a Privátbankár lendült támadásba

Újabb álhírrel próbálkoztak lejáratni a Pénzügyminisztériumot: ezúttal a Privátbankár lendült támadásba

A Pénzügyminisztérium cáfolta a privatbankar.hu mai cikkében foglaltakat, amely egyebek mellett azt taglalja, hogy „tervezésben egyébként sem erős a mindenkori költségvetés összeállításáért felelős csapat, általában az eredeti tervek és a tények között jelentős az eltérés”. A PM közösségi oldalán erre reagálva úgy fogalmaztak: vélhetően az újságíró úgy juthatott erre a téves és minden szakmai alapot nélkülöző következtetésre, hogy sajnálatos módon téves adatokat használt és közölt. Kiemelik: a valóság az, hogy míg 2002 és 2010 között 16,2 százalékponttal tért el a költségvetési tervezés a valóságtól, az elmúlt 8 évben ez az eltérés mindösszesen 1,6 százalékpont volt. Azaz átlagosan évi 0,2 százalékpont, szemben a 2010 előtti 2 százalékpontos átlaggal.

Nem hagyta szó nélkül a Pénzügyminisztérium a Privátbankár oldalán ma megjelent írást: a hivatal közösségi oldalán Banai Péter Benő államháztartásért felelős államtitkár cáfolja tételesen a cikk félrevezető állításait. Ebben egyebek mellett azt írja:

Hozzáteszi: a költségvetési politika a gazdaságpolitika meghatározó eleme.

PestiSracok facebook image

– sorolta Banai Péter Benő. Az államtitkár arra is kitér, hogy a költségvetési egyenleg adatainál az újságíró nem veszi figyelembe az utólagos módszertani változásokat, így például a 2012-ben még az Eurostat által is többlettel záró 2011-es költségvetés egyenlege utólag fordult át hiányba. Szavai szerint:

Banai Péter Benő úgy véli, hogy ha az újságíró a „tervezésben egyébként sem erős a mindenkori költségvetés összeállításáért felelős csapat...” mondatrészből a „mindenkori” jelzőt a 2002 és 2010 közötti időszakra cserélte volna, helytálló lenne a megállapítása.

– írta az államtitkár. Kiemelte azt is, hogy a 2020. évi költségvetés végrehajtása valóban alapvetően eltér a tavalyi elképzeléseiktől. Hangsúlyozza: az előre nem prognosztizálható világjárvány okozta egészségügyi és gazdasági helyzetre a kormány azonnal reagált, létrehozva a Járvány Elleni Védekezési Alapot és a Gazdaságvédelmi Alapot.

– tette hozzá Banai Péter Benő. Végül arról ír: bíznak abban, hogy a járványügyi helyzet rendeződése után a magyar gazdaság növekedése ismét a korábbi pályára térhet vissza, és a stabil államháztartási gazdálkodást a jövőben is meg tudják őrizni.

https://www.facebook.com/permalink.php?story_fbid=175388427327536&id=103660187833694&__tn__=K-R

Forrás: Facebook

Ajánljuk még

Magyarics Tamás a Polbeatben: Trump kicsit igazított a külkereskedelmi mérlegen, ettől még nem dől össze a világgazdaság

‎Polbeat április 7.
"Donald Trump kiindulópontja az, hogy az Egyesült Államoknak óriási kereskedelmi deficitje halmozódott föl Európával, Kínával, Japánnal és más országokkal, azaz a fő piacokkal szemben, s szeretné ezt lefaragni. Kinyilvánította, hogy túl sokan élősködtek az Egyesült Államokon, és ez tovább nem tűrheti el" - mondta a PestiSrácok Polbeat című műsorában Magyarics Tamás, az ELTE emeritus professzora, a Közszolgálati Egyetem Amerika Kutatóintézetének senior főmunkatársa arra a kérdésre, hogy a büntetővámok kivetése után valóban bekövetkezik-e az armageddon a világpiacon, miként azt a teljes balliberális sajtó vizionálja. A professzor szerint esélyesebb, hogy ezt az amerikai nézőpontból logikus kiigazítást lenyeli, beárazza majd a világpiac.

Magyar Péterben ott van mindaz a patológia, ami a nárcizmust megtestesíti - Hal Melinda a Polbeatben

‎Polbeat január 20.
Van egy olyan személyiségfogalom, hogy "nárcisztikus személyiségzavar". Nem Magyar Péter az egyetlen, aki ilyen jegyekkel érkezett a közéletbe, de nála ott van mindaz a patológia, ami ezt a problémát megtestesíti. A nárcizmusnak a Magyar-féle megnyilvánulása káros magára a társadalomra is. Hiszen amikor valaki elfogadja, hogy őt egyesek messiásnak tartják, az megalázása a hitnek, a kultúrának, a nemzetünknek és a történelmünknek - mondta a PestiSrácok.hu Polbeat című videóműsorában Hal Melinda klinikai szakpszichológus és közgazdász. Megjelent a nézők sorában a Lakatos-botrányt (Ábrahám Róbert közreműködésével) kirobbantó nevelőtanár is, aki arra várt választ, hogy egy ilyen brutális ügyben miért nem zár össze a szakma mellette?

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.