Pesti Srácok

Véget ért a Momentum az Index mellett kiálló tüntetése

null

Este hattól tartott tüntetést a Momentum, amely több ellenzéki párttal és azok vezető politikusaival siratta az Indexet. A lap szerkesztőségétől a Karmelita kolostorig vonultak. A menettel tartott Varga Ádám, a The Fair Right vloggere, a PestiSrácok.hu új munkatársa, valamint Szalai Szilárd, ügyeletes ellenforradalmár.

Mint arról korábban beszámoltunk, tegnap a balliberális Indexet birtokló balliberális alapítvány balliberális vezetése kirúgta a balliberális Dull Szabolcsot, emiatt az Index balliberális szerkesztősége élénk tiltakozásba kezdett. Azt követelték, hogy helyezzék vissza a főszerkesztőt a pozíciójába, mert ellenkező esetben többen felmondanak. Azóta fokozódott a fejetlenség, hiszen munkaviszonya megszüntetését kezdeményezte az Index szerkesztőségének három vezetője, Tóth-Szenesi Attila vezető szerkesztő, illetve Munk Veronika és Haász János főszerkesztő-helyettesek. Távozásukkal egyidejűleg a szerkesztőség több, mint hatvan munkatársa szintén kezdeményezte a felmondását. Döntésüket azután hozták meg, hogy Bodolai László, az Index.hu Zrt. igazgatóságának elnöke nemet mondott a szerkesztőség kérésére. A pénteki megmozduláson beszédet mondott többek között Fekete-Győr András, a Momentum elnöke, Hajnal Miklós, a párt elnökségi tagja, és nem maradhatott ki a sorból Hadházy Ákos állatorvos, országgyűlési képviselő sem, aki minden ellenzéki megmozduláson ott van és felszólal, ha hívják, ha nem.

A tüntetésről a holnapi napon videós összefoglalóval jelentkezünk!

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.