Pesti Srácok

A baloldal a járvány alatt is hatalmas profitot gombolt le a zöldségesekről

null

A Budapesti Nagybani Piac baloldali politikusokból és nagyvállalkozói körökhöz köthető személyekből álló igazgatósága egyhangúan szavazta meg a járvány ideje alatt a majdnem egymilliárd forintos profit szétosztását. Eközben a piacon egekben a helypénzárak, az árusok panaszkodnak, hogy nem tudják tartani az árszínvonalat, kénytelenek emelni, végső soron tehát a vásárlók fizetik meg ezt a profitot – írja a Magyar Nemzet.

A napilap állítását nyilvánosan hozzáférhető dokumentumokra alapozza, amelyek szerint közel egymilliárd forint osztalékot fizetett ki idén is a tavalyi nyereségből a Budapesti Nagybani Piac Zrt. Ez az összeg nagyságrendileg megegyezik a korábbi évek profitjával. A 900 millió forintos kifizetést a piac igazgatóságának javaslatára még április 30-án szavazta meg a közgyűlés. A döntés időpontja azért is érdekes, mert ekkor még nem lehetett tudni, hogy meddig tartanak és mekkora kárt okoznak a koronavírus-járvány miatt elrendelt korlátozások a zöldség-gyümölcs és élelmiszer-ágazatban. Az őstermelők már évek óta panaszkodnak a magas helypénzárak miatt; szerintük a gyümölcsök fogyasztói ára sokkal alacsonyabb lehetne, ha nem kellene hatalmas összegeket fizetniük a helyekért. Azonban az éves osztalék jelentős része ezekből a helypénzekből folyik be.

A baloldali kötődésű tulajdonosi körnek minden évben történő közel egymilliárdos kifizetés tehát nem szabálytalan, azonban a 2019-es nyereséget felhasználhatták volna a magas helypénzárak csökkentésére vagy a koronavírus-járvány miatt nehéz helyzetbe került kistermelők támogatására.

Forrás: Magyar Nemzet; Fotó: MTI/Rosta Tibor

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.