Pesti Srácok

A dzsihadista szervezet feltámadása fenyegeti Szíria nyugati részét a Centcom főparancsnoka szerint

A dzsihadista szervezet feltámadása fenyegeti Szíria nyugati részét a Centcom főparancsnoka szerint

Leanne Erdberg Steadman az Amerikai Békeintézettől (USIP) azt mondta: kulcsfontosságú, hogy az embereket kiengedjék a táborokból, kiszabaduljanak az erőszak környezetéből.

Biztonságos jövőt kell teremteni számukra főképpen azért is, mert tisztviselők beszámolói szerint az al-Hol táborban már regisztrálták az első koronavírusos eseteket. A koronavírus európai terjedésének megállítására tett erőfeszítések miatt nehezebbé vált a táborban élők visszaköltöztetése korábbi lakóhelyükre. Ez utóbbi pedig kulcsfontosságú lenne a táborok kiürítése szempontjából, amit az Egyesült Államok igen vehemensen próbál elérni szövetségesei körében. Az államok nagy részében azonban nem mutatkozik hajlandóság arra, hogy "lehetséges" dzsihadista lázadókat befogadja. A koronavírus-járvány pedig csak rontott a helyzeten – tette hozzá. Humanitárius csoportok szerint sok nő és gyerek nincs veszélyben, de tisztviselők úgy vélik, sok nő radikalizálódott, aktív szerepet vállal a lázadásban. Amennyiben a politikai vezetők nem találják meg a módját a folyamat megfordítására, a táborban lévő, hajléktalanná vált emberek visszaköltöztetésére, várható, hogy újabb dzsihadista felkelés lesz a térségben. A Centcom főparancsnoka úgy vélekedett, jobb lenne ezzel a kérdéssel most foglalkozni és megoldást találni rá, mint később, évek múlva szembesülni a sokkal rosszabb helyzettel.

Fotó: MTI/EPA

PestiSracok facebook image

Ajánljuk még

Évek óta nyomasztanak bennünket a Birodalom tényellenőrei, de a Századvég most visszavág nekik (Polbeat-videó)

‎Polbeat 2025 március 14.
Egyfajta kifordított A Birodalom visszavágnak lehetünk szemtanúi, hiszen a Századvég új Tényellenőr.hu-ja épp a birodalomnak vág vissza - vezette fel a legutóbbi Polbeat-beszélgetést Huth Gergely, aki Both Hunort, az új elemző csapat és internetes portál vezetőjét, illetve Béky Zoltánt, a Századvég vezető jogászát kérdezte, Stefka István közreműködésével. Both elmagyarázta: a globalista erők épphogy az álhírek terjesztéséhez használják a fizetett "tényellenőr csapataikat" és elég nagy sikerrel jártak világszerte a negatív kampányaikkal, hangulatkeltéseikkel. E fegyverük kifejezetten a nemzeti szuverenitás megtámadására irányult, de "most ellenük fordítjuk azt."

Mr. Trianon, a brit gazember aknamunkáját tétlenül nézte a korabeli magyar elit – Raffay Ernő, Balogh Zsuzsa, Vajda Miklós és sokan mások a búcsú-Polbeatben

‎Polbeat 2023 július 1.
Mr. Trianon - Scotus Viator, a magyarok legnagyobb ellensége címmel jelentetett meg könyvet Raffay Ernő történész. Erről a kötetről, Magyarország Trianon előtti lejáratásának és bomlasztásának ma is érvényes tanulságairól, a nemzetellenes belső ellenség aknamunkájáról beszélgettünk a szerzővel, illetve meghívott vendégeinkkel Vajda Miklóssal, a Paláver hallgatói klub doyenjével, Balogh Zsuzsa üzletasszonnyal, civil nemzeti közösségépítővel, Gyulai Györggyel, a Napról-napra Trianon című kötet alkotójával, Jeney János térképésszel, a nagy trianoni térképhamisítás tudományos leleplezőjével és törzsközönségünk "vezérkérdezőjével", Lukács Lászlóval. A rendhagyó, reméljük csak átmenetileg búcsú-Polbeatet Huth Gergely és Stefka István vezette.