Pesti Srácok

A Hetero Pride résztvevői a normalitásért álltak ki

A Hetero Pride résztvevői a normalitásért álltak ki

A normális értékek megóvásáért gyűltek össze ma délután a Március 15. téren. Szilágyi Ákos, a Nemzet zászlaja rendezvény szervezője is beszédet mondott az eseményen. Az októberi önkormányzati választások után látszott: a politikai erőviszonyok gyökeresen megváltoztak. Ezzel párhuzamosan a normalitás az eddiginél is erősebb szorításba került: családot, keresztény vallást és hazát támadnak a liberális politikai vezetők – számol be a Magyar Nemzet.

– mondta el a lapnak Szilágyi Ákos, aki a Hetero Pride Budapest csoport alapítójaként mondott beszédet a European Patriots Unite rendezvényén, ahol a normalitás védelméért tartanak tiltakozó eseményt. A rendezvényen Szilágyi meghívására felszólalt Papp Lajos szívsebész is. Szilágyi Ákos a Magyar Nemzetnek elmondta: a liberális politikusok céljai egyértelműek, a családokat, az istenhitet és a hazát támadják. Szilágyi az Egyesült Államokban lévő több évtizedes tartózkodása alatt azt tapasztalta, hogy aki nem állt ki a ­Pride hónap mellett a liberális egyetemeken, annak veszélybe került az állása.

PestiSracok facebook image

– emlékezett vissza Szilágyi. A hazafias gondolkodású rendezvényszervező leszögezte: a mostani események tükrében látszik, hogy hazánkban is elindult ez a folyamat; ha ezt hagyjuk, mi is eljutunk oda, hogy aki nem áll ki az LMBTQ-közösség mellett, abból közellenség válik. A normalitás teljesen elrugaszkodott a valóságtól, a liberális politikusok szándékosan építik le a nemzeti gondolkodást – írja a lap.

Fotó: Horváth Péter Gyula/PestiSrácok.hu

Erre példa Niedermüller Péter erzsébetvárosi polgármester, aki közösségi oldalán azt közölte: a Pride már-már nemzeti ünnep. Majd a városházára kitűzte a szivárvány lobogót, az államalapítás ünnepéről pedig „elfeledkezett” megemlékezni. A Pride Fesztivál szervezői – azaz a Nyílt Társadalom Alapítvány által támogatott Szivárvány Misszió Alapítvány – augusztus 20-án rendezte meg azt a kerekasztal-beszélgetést, ahol arról tartottak előadást, hogyan tudja a meleglobbi befolyásolni a közéleti szereplők kiválasztását. Ismertetőjükben azt írták:

Az eseményen Ceglédi Zoltán politológus és Veiszer Alinda segítő kezet nyújtottak az érzékenyítéshez. Az esemény közreműködői között pedig olyan támogatók és partnerek nevei köszönnek vissza, mint a Közép-európai Egyetem, valamint a CEU-n működő Human Rights Initiative elnevezésű szervezet.

Fotó: Horváth Péter Gyula/PestiSrácok.hu

Forrás: magyarnemzet.hu; Fotó: Horváth Péter Gyula/PestiSrácok.hu

Ajánljuk még

Az LMBTQ egy mentális betegség, de nem azért, amiért gondolnád

Magyar ugar 2024 április 5.
A vallási fanatizmus egy sötét örvény, amely magába szippantja az egyén józan eszét, és egy elképzelt világba taszítja őt, ahol a saját hite és meggyőződés az egyetlen elfogadható út. A fanatikusok gyakran úgy érzik, hogy a tudásuk (nézeteik) birtokában magasabb rendűek, mint mások. Még a légynek is képesek megmondani, hogy milyen irányba repüljön. A fanatikus számára nincs ellentétes vélemény, vagy más nézőpont. Olyanok, mint egy rosszul kalibrált robot a '80-as évek sci-fijeiből, aminek hiperérzékenyre állították a barát–ellenség felismerő rendszerét. Számukra csak a barát és az ellenség létezik. Az ilyen sötét fanatizmus pedig nemcsak a szellemi leépülést eredményezi, de tettekben is megmutatkozhat. És mielőtt még bárki félreértené: a vallási fanatizmushoz nem kell istenhit. Elég egy jól megkomponált, ellentmondást nem tűrő, totalitárius ideológia, ami fanatizálja a követőit. Ennek a totalitárius ideológiának esett áldozatául a magyar YouTube egyik közismert vloggere, SytheX.