Pesti Srácok

A Közbeszerzési Hatóság szerint komoly hiba miatt dobták vissza a Lánchíd-tendert

null

Komoly hiba vetődött fel a Lánchíd-tender közbeszerzési felhívásában, ezért küldték vissza hiánypótlásra – mondta Kovács László kedden az M1 aktuális csatornán. A Közbeszerzési Hatóság elnökének tájékoztatása szerint a közbeszerzési felhívás a jogszabályban feketén-fehéren rögzített feltételeknek több pontban sem felelt meg.

Kovács László a vele készített interjúban kiemelte, hogy a legfontosabb hiba a referencia-időszak volt, amit jogszabály határoz meg. Kifejtette, a főváros ennek értelmében legfeljebb tizenegy éven belül megkezdett, de nyolc éven belül befejezett referenciát követelhet meg. A jogszabály mindössze annyi eltérést enged, hogy a kezdés ideje indokolt esetben tizenegy évnél korábbi is lehet. A kiírás kifogásolt része nyolc helyett tíz éves referencia-időszakot írt volna elő.

Kovács László a problémát úgy érzékeltette: ki szeretne olyan ügyvédet megbízni a jogi képviseletre, aki tíz éve nem praktizált. Az elnök szerint ez az építési beruházásoknál is így van, mint mondta, ő nem szeretne olyan épületben lakni, amit olyan kőműves épít, aki tíz éve nem épített semmit. A hatóság elnöke kitért arra is, a közbeszerzési eljárások száma az idei első félévben – valószínűleg a koronavírus-járvány miatt – jelentősen csökkent. Idén az első hat hónapban 3746 közbeszerzési eljárást folytattak le, aminek az összértéke ezer-háromszáznegyvenhat milliárd forint volt. Ez azt jelenti, hogy az eljárások száma – 2019 hasonló időszakához képest – negyedével volt kevesebb, értékében pedig húsz százalékkal – tette hozzá Kovács László.

Forrás: MTI; Fotó: MTI/Mohai Balázs

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.