Pesti Srácok

Bejrúti robbanás - Szijjártó Péter a libanoni külügyminiszterrel egyeztetett

null

Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter szerdán telefonon beszélt Charbel Vahba libanoni külügyminiszter kollégájával a bejrúti robbanás kapcsán.

Szijjártó Péter Facebook-bejegyzésében azt írta:

Emlékeztetett: új kollégáról van szó, akivel most beszéltek először, "jó lett volna, ha más okból tehetik". Libanon azonban rendkívül nehéz helyzetbe került a keddi hatalmas bejrúti robbanás miatt - tette hozzá. A magyar miniszter kifejezte kollégájának együttérzését a több mint 100 halálos áldozat miatt és gyors gyógyulást kívánt a mintegy hatezer sérültnek. Jelezte, hogy a magyar kormány 1 millió eurót küld gyorssegélyként a Maronita Katolikus Egyháznak, hogy segíteni tudjanak a rászoruló családoknak. A két miniszter abban maradt, hogy ha már látják az újjáépítés során felmerülő szükségleteket, akkor újra jelentkeznek, hogy egyeztetni tudjanak a további segítségnyújtásról - írta Szijjártó Péter, aki bejegyzését azzal zárta: "Sok erőt, Libanon!". Libanon fővárosában kedd este történt kettős robbanás. A libanoni kormány szerdán kéthetes szükségállapotot hirdetett ki. Hamad Haszán egészségügy-miniszter az al-Manar televízió jelentése szerint szerda délután közölte: a katasztrófában 135 ember halt meg, több ezren sérültek meg, és több tucatnyi embert tartanak számon eltűntként. A libanoni kormány közölte: házi őrizet alá helyeztet meg nem nevezett számú kikötői illetékest, amíg kivizsgálják, hogyan robbanhatott fel a kikötőben évek óta tárolt 2750 tonna ammónium-nitrát.

PestiSracok facebook image

Forrás: MTI, kiemelt kép: MTI/Mónus Márton

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.