Pesti Srácok

Biden elszabadult: bejelentette, hogy elnökként lezárná az Egyesült Államokat és gazdaságát a járvány miatt

Biden elszabadult: bejelentette, hogy elnökként lezárná az Egyesült Államokat és gazdaságát a járvány miatt

Elnökké választása esetén teljesen lezárná az Egyesült Államokat és gazdaságát a koronavírus-járvány miatt – jelentette ki Joe Biden, a demokraták elnökjelöltje az ABC televízió péntek éjjeli híradójának adott interjújában.

– mondta a demokraták elnökjelöltje. Hangsúlyozta:

PestiSracok facebook image

Biden az alelnökjelöltjével, Kamala Harris szenátorral együtt adta az interjút. Ez volt az első közös interjújuk. Az elnökjelölt a jelenlegi kormányzat járványkezelésének tudta be, hogy az Egyesült Államokban több, mint ötmillió ember fertőződött meg a koronavírussal, és több, mint 175 ezer ember halt meg a vírus okozta Covid-19-ben és szövődményeiben. "Alapvetően elhibázottnak" nevezte már a kormányzati megközelítést is. Mint mondta: ahhoz, hogy az ország működőképes legyen, a gazdaság növekedjék és az emberek dolgozhassanak, a vírussal kell megbirkózni.

– fogalmazott. Az elnökjelöltséget elfogadó beszédében, csütörtökön, szintén azt hangsúlyozta:

Az elnökjelölt-állító konvención elmondott beszédére reagálva pénteken Kellyanne Conway, a Fehér Ház belpolitikai tanácsadója egy interjúban az "arrogancia és tudatlanság elegyének" nevezte Biden járvánnyal kapcsolatos megállapításait. Conway szerint az elnökjelölt nincs tisztában azzal, mit tett a jelenlegi kormányzat a járvány megfékezése érdekében. Biden egyébként a konvenció után a háza előtt rendezett tűzijátékon szájmaszkkal jelent meg, de percek után levette. Az ABC-interjúban Kamala Harris reagált Donald Trump elnök szavaira is, aki azt mondta róla, hogy "őrült nő" és a szenátus "legszörnyűbb" politikusa.

– fogalmazott az alelnökjelölt.

Forrás: MTI

Ajánljuk még

A patriotizmus maga a lázadás - Lajkó Fanni és Szűcs Gábor a Polbeatben

‎Polbeat 2024 december 16.
A mai világ arról szól, hogy egyáltalán ne legyenek nemzetek, ebben pedig a patriotizmus eszméje maga a lázadás. Nemigen maradt olyan uniós tagállam, ahol annyira hazaszeretők az emberek, mint mi, magyarok. Szerencsések vagyunk, hiszen Nyugat-Európában már kevert a társadalom, s lényegében nincs az embereknek nemzettudata - mondta a Polbeat című műsorunkban Lajkó Fanni, jogász az Alapjogokért Központ elemzője, aki másik vendégünkhöz, Szűcs Gábor jogász-elemzőhöz hasonlóan a Nemzeti Ellenállás Mozgalom alapító tagja. Szűcs Gábor ugyanerről így fogalmazott: nem elég önmagában, ha politikusok állnak ki egy ügy mellett, "nekünk is meg kell mutatni, hogy mi a fontos, mert a mi életünkről van szó". Huth Gergely kérdéseire elhangzott az is: Magyar Péter csak epizódszereplő lehet, előbb-utóbb el fog bukni és ezt ő is érzi.

Éles lőszerek és beütött, csuklyás alakok a tévészékház ostrománál – Császár Attila volt a Polbeat vendége

‎Polbeat 2023 március 11.
Hiába híresztelték az ellenkezőjét, azaz, hogy a 2006. szeptember 18-i tévéostrom idején a Hír TV és a mögötte állók szándékosan irányították a tömegeket, valójában mi oda mentünk, ahol a drámai események zajlottak, még a közvetlen feletteseinkkel sem volt idő egyeztetni róla. Gyűjtöttük az információkat az utca történéseiről, megvolt a technikánk, hogy ország-világ élőben követhesse azokat, tehát (sajnos egyedüliként a magyar médiában) a munkánkat végeztük – mondta a Polbeatben a Nézőpont Intézet Jótollú Magyar Újságíró-díjával frissen kitüntetett Császár Attila, aki az MTVA-nál, a Hír TV-nél és az Echo TV-nél végzett bő három évtizedes riporteri, szerkesztő-műsorvezetői munkájával érdemelte ki a kuratórium elismerését. Huth Gergely a műsorban lejátszotta azt az először a PestiSrácok.hu-n bemutatott, drámai belső rádiófelvételt, amelyen a lángoló tévészékházban minden bizonnyal szándékosan magukra hagyott rendőrök kiabálnak kétségbeesetten. Császár Attila válaszul kifejtette sok év oknyomozó riporteri munkája révén megalkotott teóriáját Gyurcsányék akkori, ördögi tervéről. Stefka István pedig a közös médiaháborús élményeket elevenítette fel "Csaszival", hiszen mindketten megtapasztalták, hogy milyen a sajtószabadság "balliberális" módra, amikor 1994-ben a visszatérő MSZP–SZDSZ-hatalom úgy rúgatta ki őket azonnali hatállyal a Magyar Televízióból, hogy még a hivatalos vezetőváltást sem várták ki.